A Saubert csalódásként érte tavaly, hogy Sergio Perez elhagyta őket, a mexikói vonal (és a Telmex) viszont maradt a csapatnál, hiszen Esteban Gutierrezt előléptették tartalékversenyzőből. Most, hogy a McLaren mindössze egyetlen év után elküldte Perezt, felmerült, hogy "Checo" visszatér egykori csapatához, amit Gutierrez nem is bánna: "Mexikói hatalom!" - mondta viccesen csütörtökön.

Perez is egyetértett honfitársával: "Szerintem jó lenne. Miért is ne?" A csapatnak viszont nem válna feltételnül előnyére két mexikói pilótát alkalmazni, de Monisha Kaltenborn csapatfőnök egyértelművé tette, hogy ez nem jelent fontos szempontot, hiszen a Sauber "sosem a nemzetisége alapján választott pilótát."
Amikor Perezről kérdezték, Kaltenborn pozitívan felelt az AS-nek: "Jó a kapcsolatunk, szép emlékeink vannak az itt töltött éveiről. De vannak más versenyzők is, akik szóba kerülhetnek" - utalt a jelenlegi versenyzőkre, valamint Szergej Szirotkinra, aki jó eséllyel bemutatkozhat a Formula-1-ben jövőre fiatal kora ellenére. A döntés a Telmexen múlhat, akikről egy meg nem nevezett mexikói forrás úgy nyilatkozott az AS tudósítójának: "A pénz megvan, hogy mindkettejüket [Gutierrezt és Perezt] is üléshez juttassák. Sőt ahhoz is, hogy megvegyék a csapatot."