DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek
F1

Alonso: Fej- és hátfájással küzdöttem

Fernando Alonso leküzdve fej- és hátfájdalmait a hatodik rajthelyet szerezte meg a hétvégi Egyesült Államok Nagydíjra.

A spanyol pilóta teljesítménye javult a szabadedzések után, csapattársa, Felipe Massa csak a 15. helyen végzett.

"Tegnap kisebb fájdalmaim voltak és ma reggel is, amikor felkeltem, de amikor az autóban ülsz ezeket elfelejted" - mondta el a kétszeres világbajnok szombaton. "A hatodik helyről az lesz a cél, hogy a rajtot és az első kanyart túléljük, majd azt hiszem harcolni kell. Voltam már ennél lehetetlenebb helyzetben is és dobogós helyezést értem el, de nem hiszem, hogy értelme lenne dobogós helyezésre gondolni, mert a hatodik helyről indulunk."




Alonso hozzátette, fej- és hátfájdalmakkal küzdött az Abu Dhabi Nagydíj után, de elmondta, ez nem befolyásolja esélyeit a hétvégi versenyen.

"A hátam nem jelent problémát. Abu Dhabi után három, vagy négy órával a verseny után rendben voltam, de amikor orvosi ellenőrzésre vittek, kiderült, hogy nem kellő módon érzékeny bal karom és lábam és kissé aggódtak. Ezt követően többször fájt a fejem, mert az ideg begyulladt és nem jutott elég vér a fejembe. Az éjszakák nagyon nehezek voltak, de a gyulladás lassan elmúlt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: