A finn pilóta honfitársa, Kimi Raikkönen megüresedett ülését foglalta el a Lotusnál, s már a szabadedzésen villantott, hiszen meglepetésre az ötödik helyet szerezte meg a péntek délutáni gyakorláson. Kovalainent meglepte a jó szereplés, de egyúttal úgy véli, hogy még javulnia kell a szombati délutáni időmérő edzésig.

Amikor az Autosport kiváló helyezéséről kérdezte, Kovalainen így felelt: "Nem igazán számít. Nem tudtam, mit várjak, de azt igen, hogy meg tudom csinálni, amit várnak tőlem, csak az a kérdés, milyen gyorsan veszem fel a tempót. Nem tudhattam, hogy egy nap, fél év, két verseny, vagy mennyi kell ehhez, ez volt az egyetlen kérdőjel. Jó volt látni, hogy a dolgok talán kicsit jobban működnek a vártnál, de az idők pénteken nem számítanak sokat, és mindenképp fejlődnünk kell szombatra.
A finn mindenesetre kényelmesen érzi magát az autóban, és elégedett a pénteki fejlődéssel: "Nem igazán volt más célom, mint hogy próbáljak a lehető leggyorsabban beleszokni a dologba, és mielőbb megtalálni a határokat, ahogy kényelmesen érzem magam. Azt hiszem, elég jól sikerült mindez. Az autó szinte azonnal jól ki volt egyensúlyozva, nem kellett sokat keresnünk a beállításokat. Az abroncsok nem szállnak el azonnal, van pár köröd, hogy próbálkozz. Szóval egészen gyorsan ráéreztem a dolgokra."

Az ülésen viszont módosítani kellett, mivel Kovalainen túl sokat csúszkált benne pénteken: "Új ülésre volt szükség, ami normális. Kimi ülését használtam, ami mindenhol nagyobb kissé a kelleténél, szóval ki kell tölteni a réseket a vállaim körül. Amit a gyárban használtunk, kissé más volt, ezért kicsúsztam az ülésből, szóval most Raikkönen egy ülését használjuk keretként, s azt töltjük ki a vállrésznél."