A brit pilóta új kasztnit kapott a hétvégére, miután kiderült, hogy az elmúlt hetekben sérült autóval versenyzett, Hamilton maga úgy fogalmazott, hogy egy lyuk volt az autón. 2008 világbajnoka Austinban úgy nyilatkozott, hogy valósággal sokkolta az elmúlt időszak gyenge teljesítménye, ám ezek a gondok megoldódni látszanak, hiszen az új kasztniban Hamilton jobban érzi magát, s a negyedik legjobb időt érte el a délutáni edzésen.

Amikor Hamiltont arról kérdezték, jobban érezte-e magát az autóban, így felelt: "A hosszú etapokon igen, remélhetőleg teletankolva is ugyanolyan jó lesz, mint most. Szóval keresztbetett ujjakkal bizakodom, hogy ez a hétvége jobb lesz, mint az előzőek."
Hamilton saját bevallása szerint azt viszont nem tudja, hogy a kasztni miatt szenvedett-e az elmúlt versenyeken: "Fogalmam sincs. De nem is számít, a múlt elmúlt, előretekintek, hiszen két verseny még hátravan. Nehéz megmondani, mi volt a gond, de a törés biztosan nem segített. Nem is törés volt, egy lyuk volt."