DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek
F1

Massa: Tárgyaltam a McLarennel is

Felipe Massa elmondta, tárgyalást folytatott a McLarennel is, mielőtt 2014-re aláírt volna a Williamsszel.

Miután kiderült, hogy Massa helyére Kimi Räikkönen érkezik a Ferrarihoz, a brazil pilótát azonnal összehozták a Lotusszal, valamint a Sauberrel, Force Indiával és a Williamsszel. Miután bejelentették, Massa a Williamshez szerződik, a brazil pilóta elmondta, négy csapattal tárgyalt és még a McLarennél is járt, de a csapat végül Kevin Magnussen mellett döntött.

"Tárgyalásban álltam a Lotusszal, de nemcsak a Lotusszal" - mondta el Massa. "Tárgyaltam a Lotusszal, a Williamsszel, a Force Indiával és a McLarennel. Őszintén szólva a történtek miatt, valamint a jövőbeli remények miatt az volt a meggyőződésem, hogy a Williams a helyes választás. Talán erős választás lett volna a McLaren, de a McLaren más irányt választott. Így véleményem szerint a jövőt illetően a Williams a legkonstruktívabb csapat és hiszem, hogy jól döntöttem."




Ugyan története legrosszabb szezonját teljesíti a Williams, de Massa szerint bíztató az a tény, hogy a létesítmények adottak a felemelkedéshez.

"Sok munkára van szükség ahhoz, hogy ebből a nehéz időszakból kilábaljon a Williams, de ez egy nagyon nagy csapat. Nagyon meglepődtem, amit láttam a gyárban; úgy gondolom minden lehetőség és az infrastruktúra is adott a jó munkavégzéshez. Mindig fontos, hogy a darabokat összerakjuk és nagyon örülök, hogy ezen darabok összerakásában én is segíthetek, segíthetek visszajuttatni a Williamst oda, ahol hosszú időt eltöltöttek; versenyképes csapatként, versenyképes autóval, ők a Formula-1 történelmének részei."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: