A PDVSA, a venezuelai állami olajvállalat vezetője, Rafael Ramírez csütörtökön adott interjút, melyben azt is megszellőztette, hogy mint Pastor Maldonado legnagyobb személyes szponzorának vezetője, tudja, hogy a pilóta 2014-ben a Lotus csapatánál folytatja Kimi Raikkönen helyén. A vállalat természetesen az év végén befagyaszt minden kapcsolatot a Williams istállóval és jövőre már a Lotust támogatják majd.

"Minek is maradnánk a Williams csapatnál, ha Maldonado már nem ott versenyez. Istállót váltunk, a Lotushoz megyünk" - fogalmazott Ramírez, és így sejthető, hogy a pilóta is odakerül. Az egylet egyelőre semmilyen nyilatkozatot nem tett arról, ki pótolja majd 2014-ben a távozó Kimi Raikkönent. Egyelőre csak az biztos, hogy az idei utolsó két nagydíjon Heikki Kovalainen ül a világbajnok helyére. Maga az egyik esélyes, Niki Hulkenberg is azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint a Lotusnál a legrosszabbak az esélyek, mert tudomása szerint Maldonado már a csapat alkalmazásában áll.