"Azt mondanám, a nyári szünet óta elég sokkoló a teljesítményem. Talán az autóval indultunk el számomra nem megfelelő irányba, de tényleg fogalmam sincs. Lehet, hogy a beállításokkal nincs rendben valami, és ezért néha úgy érzem, hogy rossz időben vagyok rossz helyen" - értetlenkedett a 2008-as bajnok.

"Lewis eredményei Abu Dhabiban nem a várakozások szerint alakultak, különösen Nicóhoz viszonyítva" - kezdte ecsetelni a történteket Ross Brawn csapatfőnök. "Nico szép munkát végzett, de az övéhez képest Lewis autójának teljesítménye nem volt következetes."
"Ezt követően alaposan átvizsgáltuk az autóját, és megállapítottuk, hogy a kasztni elég csúnyán megsérült. Jobban annál, mint gondoltuk. Tudtuk, hogy nemrégiben volt néhány komolyabb találkozása a kerékvetőkkel, de igen jelentős sérülésre bukkantunk, amikor szétszedtük az autót. Olyan szintű volt, hogy az már az autó irányíthatóságát is befolyásolhatta."
"Új karosszériát adunk neki erre a hétvégére, mivel minden kételyünket szeretnénk eloszlatni a régivel kapcsolatban."
Brawn hozzátette, a csapat nem tudta pontosan megállapítani, hogy az autó sérülései melyik hétvégéről származnak, így lehet, hogy Hamilton már hosszabb ideje cipelte magával ezt a hendikepet. A szakember azonban rámutatott, hogy az Abu Dhabi Nagydíj edzésein a brit többször is elhagyta a pályát, így lehet, hogy ezek egyike volt felelős a repedésekért.