A tíz legutóbbi pályát, mely bemutatkozott a Formula-1-ben, egyaránt Tilke tervezte, s emellett még néhány meglévő pálya átalakításában is tevékenyen részt vett. Széles körben úgy vélik, ha Tilke részt vesz egy pálya tervezésében, az garancia lehet a sikerre. A moszkvai városvezetés júliusban jelentette be, hogy a Vnukovo repülőtér közelében F1-es pályát kíván építeni, annak ellenére, hogy az országban a jövő évtől lesz egy futam, ráadásul Szocsi egészen 2020-ig szerződést kapott - ezt a pályát egyébként szintén Tilke tervezte.

"A tervek szerint egy olyan versenypályát nyitunk meg, mely a legmagasabb szintig, azaz a Formula-1-ig vendégül láthat különböző sorozatokat. A vnukovói pálya építésével a híres német vállalatot, a Tilke GmbH-t bíztuk meg" - mondta el a városfejlesztés képviselője. Egyébként Moszkvában sem ez lesz az első versenypálya, hiszen a tavaly megnyitott Moscow Racewayt alkalmasnak nyilvánították F1-es tesztelésre, de futamokat a kiszolgáló-létesítmények és a közlekedési lehetőségek hiányosságai miatt nem rendezhetnek rajta. A pálya jelenleg a WSR, a DTM és a Superbike sorozatokat látja vendégül.