Perez jelenleg nem rendelkezik versenyzői üléssel a 2014-es szezonra és nagyon kevés ideje van arra, hogy csapatot találjon. Elfogadja, hogy várhatóan nem maradhat a Formula-1-ben, de hozzátette, csak a héten tudta meg, nem számít rá a jövőben a McLaren.
"Csak néhány nappal azt megelőzően tudtam meg, hogy önök is értesültek róla" - mondta el a pilóta Austinban. "Nagyon késői döntés volt és nem tudtam róla, sokkoló volt, mert a csapat mindig jó visszajelzést adott számomra és minden egészen jól alakult, arra számítottam, hogy maradhatok a csapatnál. Valami történt az elmúlt néhány hétben és úgy döntöttek, nem tartanak meg. Nagyon nehéz helyzetbe kerültem ezzel."
Perez hozzátette, csak versenyképes csapatnál tudja elképzelni jövőjét.
"Tudom, van néhány lehetőségem, de nem akarok csak azért a Formula-1-ben maradni, hogy itt legyek. Ha nem találok megfelelő lehetőséget, akkor talán máshol tapogatózom. Bízom benne, hogy valami jó történik és remélhetőleg jó ülést találok."

A mexikói pilóta azonban nem hibáztatja a McLarent.
"Nem neheztelek rájuk. Nagyon nehéz év ez, de az emberek azt gondolnak, amit akarnak. Belül a csapat minden egyes tagja tudja, mekkora nyomás nehezedik ránk. Mi vagyunk a McLaren és ez az év csalódás volt mindenki számára. Némi változtatást végeztünk és ők is változtattak rajtam. Ilyen a versenyzés. Az egész szezon nehéz volt. Nem erre számítottam és a McLaren sem. Amikor leszerződtem hozzájuk, versenyképes autóval rendelkeztek és ez most nem így van, egész szezonban ugyanez volt a helyzet. Nem titok, hogy mindkét fél számára csalódást keltő év volt és végül a McLaren úgy döntött, más utat választ. Én is megtalálom a saját utam és remélem, a lehető legjobb ülést fogom megszerezni. Csak 23 éves vagyok és még sok siker érhet ebben a sportban."