A hosszas tárgyalásra a két csapat között került sor, Kovalainen természetesen rögtön rábólintott a lehetőségre. A legnehezebb azt volt elérni, hogy a Caterham is áldását adja az üzletre, hiszen a pilóta az év végéig még hozzájuk tartozik, a két egylet pedig a híres névhasználati háború miatt nem ápol éppen rózsás kapcsolatot. Végül azonban egymás kezébe csaptak a felek, így Kovalainen a Lotus pilótája lesz az USA és a Brazil Nagydíj során.

A finn már el is látogatott a Lotus enstone-i bázisára, hogy elvégezzék a versenyzéshez szükséges utolsó simításokat. A pilóta 2012 óta nem versenyzett F1-es versenygéppel. Kovalainennel azt követően vette fel a Lotus a kapcsolatot, hogy korábban, Nico Hulkenberg visszautasította ajánlatukat, pedig a német is ellátogatott az istálló bázisára. Ãllítólag ezt követően az egylet még Michael Schumachert is megkereste egy kecsegtető ajánlattal, de a hétszeres világbajnok kijelentette, hogy legutóbbi visszavonulása végleges volt.