DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 16. péntek
F1

Salo szerint Kovalainen a tökéletes helyettes

Az egykori F1-es pilóta, jelenleg pedig a finn MTV3 szakkommentátoraként dolgozó Mika Salo szerint a Lotusnak Heikki Kovalainent kellene a sérült Kimi Raikkönen autójába ültetnie.

A legtöbben úgy vélik, hogy a Lotus tartalékversenyzőjének, Davide Valsecchinek adja a kés alá fekvő Kimi Raikkönen autóját, ám ebben némi kockázat is lehet, hiszen az olasz versenyző sosem indult F1-es futamon, a csapat számára viszont kritikus fontossággal bír az utolsó két futam, hiszen harcban állnak a konstruktőri bajnokság 2-3. helyéért, mely év végén sokkal jobban fizet, mint a jelenleg elfoglalt 4. pozíció.



A korábbi F1-es versenyző, Mika Salo szerint egy másik finnek kellene Raikkönen helyére ülnie: "Gondolkodtam ezen egy keveset, szerintem Heikki okos ötlet lenne" - mondta Kovalainenről, aki tapasztaltabb is Valsecchinél, s idén is több szabadedzésen szerepet kapott. "Valsecchi aligha tudna bármit elérni egy olyan pályán, ahol sosem járt, Heikki viszont már versenyzett Austinban. A Caterham szintén Renault-motorral versenyezik, akárcsak a Lotus. Heikki régóta vár valami ilyesmire, s ha én csapatfőnök lennék, inkább őt választanám, mint Valsecchit. Persze nem ellene szól ez, egyszerűen arról, hogy a Lotusnak pontokat kell szereznie."

Természetesen a két megoldás közül egyik sem szólna 2014-ről, mindkét versenyző csak erre a két futamra kaphatná meg a Lotust. Az biztosnak tűnik, hogy a Sauber nem engedi át Hülkenberget az utolsó két futamra: "Nico nálunk fogja teljesíteni az utolsó két versenyt, akárcsak az előző tizenhetet" - mondta a csapat egy tagja. A német menedzsere csak annyit árult el, hogy több csapattal is tárgyalnak a következő szezonról, s ezek közé tartozik a Lotus is.

A jövő évről a csapat tulajdonosa, Gerard López is megszólalt a német Die Weltnek: "Négy lehetséges jelölt van. Közéjük tartozik Nico Hülkenberg és Pastor Maldonado is, de a másik kettőről nem mondok semmit." Annyit sejteni lehet, hogy ha a Quantum-féle befektetés nem jön létre, akkor a venezuelai lesz a favorit anyagi háttere miatt, de López arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad őt fizetős versenyzőnek tekinteni: "Ne feledjük, Maldonado futamot is nyert már. Nincs mit rejtegetnie. Nem ültetnénk be olyan valakit az autóba, aki csak most szerezte meg a szuperlicenszét."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: