2005 november 8-án a tervezőgéniusz, Adrian Newey elhagyta korábbi munkaadóját, a McLarent és új kihívást keresve a Red Bull Racinghez szerződött.
Akkor a Red Bull első szezonját töltötte a Formula-1-ben, a konstruktőri bajnokság hetedik helyén végzett a BAR Honda mögött, David Coulthard szerezte a csapat pontjainak nagy részét.

Habár ez gyenge kezdés volt, de nem meglepő. Dietrich Mateschitz energiaitalt gyártó vállalatának nagyon kevés ideje volt arra, hogy a Jaguar Racingtől megörökölt autót feljavítsa, miután a csapatot megvásárolta a Fordtól. De minden hamarosan megváltozott, a Red Bull millióinak köszönhetően nemcsak a vállalatot szervezték át és a gyárat javították fel, de a világ legjobb tervezőjét is leszerződtették.
Newey valójában már 2001-ben aláírta szerződését a Jaguar Racinggel, de a csapat akkori vezetője, Bobby Rahal nem tudta véglegesíteni a szerződést és Ron Dennis meggyőzte a szakembert arról, hogy maradjon a McLarenél. Newey 1998-ban bajnoki címet szerzett a McLarennel és a Williams mellett egy másik csapattal is világbajnok tudott lenni, de évekkel később Newey közölte, csatlakozik a Red Bullhoz. A The Guardian értesülése szerint évi 10 millió dollárért.
Azt nem tudni, hogy a pénz motiválta-e a csapatváltást, de Newey-nak köszönhetően megkezdődhetett a Red Bull felkapaszkodása, igaz, nem egyik pillanatról a másikra. Vagy mégis?

2006-ban Coulthard Monacói Nagydíjon elért dobogós helyezése volt a csúcspontja a szezonnak. A csapat csak 16 pontot szerzett és hetedik lett a konstruktőri bajnokságban, de Coulthard mellé 2007-ben Mark Webber érkezett és a Ferrari erőforrást Renault-ra cserélték.
Ugyanakkor, egy bizonyos Sebastian Vettel nevezetű pilótát nagyon figyeltek. Vettel 1998-ban, 11 éves korában csatlakozott a Red Bull Junior Team-hez és 2006-ban a Formula-3 Eurószériában a második helyet szerezte meg. Ekkor a Sauber F1 Team tesztpilótának szerződtette.
A gyors, de megbízhatatlan RB3-as és RB4-es autók a két egymást követő évben csak két dobogós helyezést szereztek, de jó hír volt, hogy a testvércsapatnál, a Toro Rossónál a fiatal Vettel hírnevet szerzett és a sport egyik jövőbeli sztárjának kiáltották ki, amikor győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon.

Úgy tűnt, kezd minden összeállni. 2009-ben Vettel Webber mellé csatlakozott a Red Bullhoz, a csapat története addigi legerősebb szezonját teljesítette, Vettel meg tudta szorongatni a világbajnoki címet végül megszerző Jenson Buttont, miután a szezon második felére sikerült ledolgozni azt a hátrányt, amelyet a Brawn GP sokat vitatott dupla diffúzorának bevetésének köszönhettek.
De Newey 2010-re kidolgozta a Red Bull saját befújt diffúzorát, amellyel előnyre tettek szert a mezőnnyel szemben, a kipufogógázt a dupla difúzzorra és a gumik köré vezették, ezzel javult a leszorítóerő.

A konstruktőri világbajnokságot és az egyéni bajnoki címet is sikerült megszereznie a csapatnak, miután Abu Dhabiban Vettel győzni tudott. Ezzel Newey lett a sport történetének első olyan tervezője, aki három különböző csapattal tudott konstruktőri bajnoki címet szerezni.

Azóta a Red Bull domináns csapat lett a sportban, további három konstruktőri és egyéni bajnoki címet szereztek.
A siker arra a napra vezethető vissza, amikor a Red Bull úgy döntött, a sport legjobb tervezőjét szerződteti. Ennek köszönhető, hogy egy tehetséges fiatal pilóta újra tudja írni a sport történelemkönyvét.