A hírek szerint Raikkönenben az is felmerült, hogy bojkottálja az Abu Dhabi Nagydíjat fizetése elmaradása miatt, hiszen mint kiderült, egyáltalán nem kapott pénzt az idén a Lotustól. A jövőre a Red Bullhoz szerződő Ricciardo elárulta a sajtónak, hogy a GPDA keretein belül beszéltek a dologról, s kiderült, hogy nem Raikkönen az egyetlen, aki ezzel a problémával küzd, így kezdeni kell valamit ezzel a helyzettel:

"Nem egy kellemes helyzet ez. Egy világbajnok emelte fel a hangját, fizetést kellene kapnia, ilyen egyszerű. Természetesen egyes csapatok pénzügyi nehézségekkel küzdenek, ezt sem jó látni, de az ilyen dolgokkal a szezon elején kellett volna törődni, és eldönteni, mi kerül a versenyző szerződésébe. Ha viszont valami bekerült, biztosítani kell annak teljesítését is."
"Természetesen nem jó Raikkönen helyzete, és sajnos szerintem nem is ő az egyetlen. Ez a világ motorsportjának csúcsa, és ha egy olyan szintű versenyző, mint Raikkönen nem kapja meg a fizetését, az azt jelenti, hogy a sport nincs a legjobb formában. Szóval ezzel a dologgal foglalkozni kell, méghozzá nekünk, versenyzőknek együtt kell megoldást találnunk. Még a GPDA is tárgyal ezekről a dolgokról, valaminek történnie kell."

Arra a kérdésre, hogy pontosan miről tárgyal a GPDA, sokat nem árult el Ricciardo az ESPN-nek: "Semmi különös, de arra felfigyeltünk, hogy nem csupán egy versenyző az, akinek a várakozásait nem elégítették ki, s nem tartották be a nekik tett ígéretet."