A Koreai Nagydíjon debütált konstrukciót ott és Suzukában még Raikkönen és Romain Grosjean is használta, a finn azonban Abu Dhabiban visszatért a rövidebb tengelytávhoz, amelyet önmaga számára jobbnak érzett. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a Német Nagydíj óta legjobb időmérőjét teljesítette az 5. hely megszerzésével, noha későbbi kizárása és korai kiesése miatt nem tudhattuk meg, hogy a versenyen mire lett volna képes vele.

"Talán túlságosan is előreszaladok, de egyelőre úgy tűnik, hogy Kimi inkább a rövidebb tengelytávot kedveli, míg Romain a hosszabbat" - nyilatkozta Eric Boullier Abu Dhabiban, hozzátéve, hogy várakozásai szerint a továbbiakban is különböző utat fognak majd választani versenyzői.
Raikkönen szintén elismerte, hogy a rövidebb autó jobban megfelel ízlésének. "Nem könnyű a hétvége során átváltani az egyik konfigurációról a másikra. Ãgy amit előzőleg kiválasztunk, az mellett kell kitartanunk a versenyen" - magyarázta a szezon végén a Ferrarihoz távozó 34 éves pilóta.