DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 15. csütörtök
F1

Levezető kör - Pilótakeringő, második felvonás

A bajnoki bronzérem és a konstruktőri második hely maradt a nyitott kérdés az utolsó két futamra, nem véletlen, hogy a figyelem középpontjában már az átigazolások állnak: kirúgják-e Perezt, maradhat-e di Resta, beül-e Raikkönen egy Sauberbe...

A futamgyőzelemért zajló küzdelemről küzdelem híján ismételten nincs mit írni: Vettel fölényére lassan már tényleg nem lehet szavakat találni. A második rajthelyről kilőtt, majd úgy eltűnt a mezőny elől, mintha sosem lett volna ott, a lekörözéseket leszámítva csak a kockás zászlót követően vehették szemügyre a riválisok ismételten a bajnoki aranysisakot. Utólag visszatekintve már-már megmosolyogtatónak tűnik az, hogy a vasárnapi futam előtt még Mark Webber nagy esélyéről szóltak a hírek - akkor lett volna esélye legfeljebb, ha 2011-hez hasonlóan Vettel ismételten kivágja az egyik abroncsát a kerékvetőn, ám ezúttal erre nem került sor...



Webberre persze panaszkodni aligha lehet, hiszen ismételten behozta a Red Bullt a második helyre, ahogy azt megtette Japánban is, de Koreában és Indiában is sikerülhetett volna, ha nincsenek az önhibáján kívüli kiesések. Nehéz megmondani mi hajtja előre Mark Webbert ezekben a hetekben, de ha így folytatja, még a bajnoki bronzérem is az övé lehet, még akkor is, ha Raikkönen nem hagyja ott a Lotust az utolsó két versenyre -erre azért két és fél százaléknál aligha nagyobb az esély, bármit is mondjon Mika Salo... A feltételezés, miszerint Austinra és Brazíliára Raikkönen és Hülkenberg helyet cserél, meglehetősen abszurd és értelmetlen is: szezon közben másik autóba átülve, vagy a partvonalról beugorva nem sok babér termett az elmúlt években senkinek.

A középmezőny legkellemesebb meglepetése a Force India volt, akik látszólag felülemelkedtek rossz sorozatukon, hiszen egymás után másodszor értek el kettős pontszerzést, amivel egyrészt elfeledtették a Sauberrel annak kósza gondolatát is, hogy még megpróbálják megszerezni a bajnoki hatodik helyet, másrészt ismét célkeresztbe került a McLaren. Di Resta számára életbevágóan fontos volt ez a hirtelen jött "feltámadás" hét sorozatos nullázás után, hiszen egyre hangosabbak voltak azok a hangok, melyek szerint jövőre nem lesz maradása a csapatnál. A sorozatban tört autókat ismét a di Restától a szezon első felében megszokott stabil versenyzés váltotta fel, így célozhatta be a csapat ismét a bajnoki ötödik helyet. A Force India hátránya most 18 pont, ez reálisan nézve ledolgozhatatlan, de ha becsúszik egy-egy meglepetéseredmény a két hátralévő versenyen, akár még sikerülhet is a nagy terv. A McLarenben sajnos simán benne van ugyanis, hogy ne szerezzenek 2-4 pontnál többet...

Persze a realitás az, hogy a McLaren megtartja az ötödik helyet, habár alighanem ez már szinte mindegy a wokingiaknak: ez az év teljes katasztrófának bizonyult, az autó méltatlan a csapat hírnevéhez, Button a legtöbb versenyen beleszürkült a középmezőnybe, Perez pedig közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem véletlen, hogy a sajtó immár naponta közli az újabb és újabb híreket arról, hogy a WSR-bajnok Kevin Magnussen jövőre megkapja élete lehetőségét, és beülhet a McLarenbe. Talán megérné a kockázatot a McLaren számára egy évre kipróbálni az ifjú dánt: bár az elmúlt időben csak egyszer szavazott bizalmat a csapat egy újoncnak, az azért elég jól sült el...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: