DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 15. csütörtök
F1

Három évre szerződik a Pirelli?

A Pirelli közel áll ahhoz, hogy véglegesítse Formula-1-es új gumiszállítói szerződését.

Ugyan többek szerint az új szerződés, mely 2014-től lép életbe, öt évre szól, a német Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a szerződés jogi akadályokba ütközhet, mert hivatalos pályázatot nem írtak ki a beszállító kiválasztására.

"Három évre szóló szerződést kértünk" - mondta el Marco Tronchetti Provera, a Pirelli elnöke. "Az utolsó stádiumban vagyunk. Nincs nyomás, nagyon szoros az együttműködés a szövetséggel, mert arra van szükség, hogy a gumikat a mi utasításaink szerint használják."

Legutóbb Provera és a Pirelli Formula-1-ért felelős vezetője, Paul Hembery figyelmeztetett, az olasz márka kivonulhat a Formula-1-ből, amennyiben a csapatok nem működnek együtt a gumifejlesztési munkában.




Tronchetti Provera szerdán elmondta: "Arra számítunk, hogy hivatalos formába öntik a tesztet, melyet 2013-as autóval teljesíthetünk és a tesztre talán a szezon során sor kerülhet."

Az Auto Motor und Sportnak Hembery elmondta: "Ahhoz, hogy fel tudjunk készülni a szezon előtti tesztre, arra van szükség, hogy decemberben és januárban 2013-as autókkal teszteljünk."

A jelenlegi szabályok azonban tiltják a tesztelést 2013-as autóval. Az Auto Motor und Sport szerint Niki Lauda keményen dolgozik azon, hogy meggyőzze a csapatokat a gumiszállító segítéséről.

"Segíteni kell nekik, ha szeretnénk elkerülni az idei gumidráma megismétlődését. Ez mindenki érdeke. Rendelkezésre bocsájtjuk a 2013-as autót, amikor a Pirelli szeretné és másoknak is ezt kell tenni" - mondta el a Mercedesnél elnöki pozíciót betöltő Lauda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: