A spanyol Alonso, a legjobban fizetett, s sokak által legnagyobbra tartott jelenlegi versenyző ismételten kritikával illette az idei abroncsokat. A támadás nagyon rosszkor jött a gumiszállítónak, hiszen noha szinte már mindenben megállapodtak a következő évekről, az FIA-val még mindig nem írta alá a végleges hosszú távú szerződést. A cég elnöke, Tronchetti Provera így nyilatkozott a CNN-nek Alonso kijelentéseiről:

"Azt kell mondanom, nagyon ideges lehetett, amikor ezt mondta. Ez nem a gumik miatt volt, számos oka van annak, hogy nem tudtak nyerni. Ha a Ferrari nem tudja megfelelően használni az abroncsokat, az nem a mi hibánk." A 65 éves olasz emellett az indiai eseményekre is utalást tett, ahol több csapat nem tartotta be a Pirelli maximális körszámra vonatkozó ajánlását: "Megteszünk mindent, amit kell, de a szabályokat be kell tartanunk. Az abroncsokat azon határokon belül kell használni, amit mi a csapatoknak megadunk."
Tronchetti Provera nem zárja ki azt sem, hogy a Pirelli még sokáig a Formula-1 hivatalos gumszállítója maradjon annak ellenére, hogy sokak szerint alaposan megtépázták a cég hírnevét az elmúlt hónapok: "Silverstone után szenvedtünk némi kárt, de azt hiszem, mára az emberek megértették, hogy ez nem a Pirelli hibája volt."

A dél-koreai Kumho mindeközben F1-es programba kezdett, hiszen mint kiderült, szeptemberben Barcelonában már Formula-1-es specifikációjú gumikat teszteltek. A cég közleménye szerint a teszt célja az volt, hogy a technológiájukat tökéletesítsék egy esetleges F1-es projektre.