Raikkönen már Abu Dhabiba is későn érkezett meg, miután az idei évre még nem kapott fizetést és közölte csapatával, amennyiben nem rendezik feléje fennálló tartozásukat, úgy kihagyja a szezon hátralévő két versenyét.
Azonban vasárnap kiderült, hogy a pilóta menedzsmentje és a Lotus képviselői között megegyezés született és Raikkönen rajthoz áll a 2013-as szezon utolsó versenyein.

Annak ellenére, hogy az Abu Dhabi-i hétvége nem sikerült jól Raikkönen számára - az időmérő edzésről kizárták, a futamon csak az első kanyarig jutott -, a csapat szerint 2007 világbajnoka elkötelezett a versenyzés iránt.
"Nem változott önbizalma. A versenybírák döntése nem az ő hibája és az első kanyarban történt baleset egy másik olyan dolog, amellyel semmit nem tehet. A hétvégén az általa választott rövid tengelytávú autóval az ötödik leggyorsabb volt az időmérő edzésen. Ãgy Kimi ott van a pályán, versenyzik és nyomni fogja."

A nehézségek ellenére Boullier elmondta, tudja, a pályán kívüli problémákat meg kell oldani az előrelépéshez.
"Mint minden vállalat esetében, különösen egy versenycsapatnál stabilitásra van szükség. Stratégiával kell rendelkezni a jövőre. És egy dologra kell koncentrálni: jó autóra és jó pilótára van szükség. A különböző dolgok erről könnyen elvonhatják a figyelmet, amikor csak egy dologra szeretnél koncentrálni, a versenyzésre. De bármi is történik körülötted, teljesítményt felmutatni csak a pályán elért eredménnyel tudsz."