Úgy tűnik azonban, hogy a csapat a mezőnyben egyedüliként még a szezon utolsó szakaszában is nagy figyelmet fordított az idei autó jobbá tételére, és végre sikerült a módosított abroncsokhoz igazítaniuk a beállításokat, ami Indiában 6, Abu Dhabiban pedig 9 pontot eredményezett számukra, miután Adrian Sutilt és Paul di Restát is mindkétszer az első tíz között intették le.
"Kezdünk ismét felülkerekedni a dolgokon, és Japánban már egy kicsit erősebb tempót mutattunk, amit képesek is voltunk átmenteni a következő versenyekre" - nyilatkozta Bob Fernley, az istálló helyettes csapatfőnöke."India és Abu Dhabi nagyon jól alakult számunkra, és ami a legfontosabb, a Saubernél nem mentek túl jól a dolgok, így kicsit elhúztunk tőlük a pontversenyben. Immár a McLarenre fordítjuk a figyelmünket."

"Ha sikerül ugyanazt végrehajtanunk, mint Abu Dhabiban és az azt megelőző versenyen, azaz tökéletes versenyt futunk, akkor megszerezhetjük a szükséges pontokat. Azonban ha már csak egy kicsit is eltávolodunk a tökéletestől, azzal ki is csúszunk a legjobb 10 közül" - nyilatkozta a skót.
"Mindenkinek nagy elismerés jár amiatt, hogy a lendületünket milyen jól sikerült megőrizni Suzuka után. Az autó végre ismét abban a működési tartományban van, amelyben magabiztosan vezethetünk és megnyújthatjuk az etapokat."