A Telegraph tudósítója, Tom Cary szerint nem alaptalanok azok a pletykák, melyek Kevin Magnussen McLarenhez igazolásáról szólnak. Ezt erősítheti az is, hogy Magnussen egy GP2-es teszten vett volna részt a héten Abu Dhabiban, ám az utolsó pillanatban mindenféle magyarázat nélkül visszalépett a teszttől. Ez összefüggésben állhat Martin Whitmarsh azon kijelentésével, hogy a Formula Renault 3.5 "sokkal magasabb színvonalú bajnokság, mint a GP2".

Tény és való, hogy a bajnoki címért Magnussennek olyan, a Formula-1-hez kötődő fiatal tehetségeket kellett legyőznie, mint Stoffel Vandoorne, Antonio Felix da Costa, Szergej Szirotkin vagy Carlos Sainz Jr. A frissen megkoronázott GP2-es bajnok, Fabio Leimer ezzel szemben "olyan messze van az F1-től, mint a Holdtól" a Blick tudósítója, Roger Benoit szerint.

A 21 esztendős Magnussen Abu Dhabiban ismét elmondta, hogy szívesebben mutatkozna be a McLarennél, mint egy kisebb csapatnál: "Ha már az első évemben versenyképes autót kaphatnék, azt választanám. Igaz, hogy nagyobb a kockázat abban az esetben, ha egy élcsapatnál mutatkozol be, hiszen ha nem teljesítesz, repülsz a Formula-1-ből. De számomra ez azt jelentené, hogy egyszerűen nem vagyok elég jó."