DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 15. csütörtök
F1

Raikkönen: A boxutcából indulva sem lett volna jobb

Kimi Raikkönen beismerte, nem sajnálja azt, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon a mezőny végéről rajtolt és nem a boxutcából kezdte meg a versenyt, annak ellenére, hogy az első kanyart követően kiállni kényszerült.

Miután Raikkönent kizárták az időmérő edzésről, a Lotusnak lehetősége volt úgy döntenie, hogy a pilótájával feláll a rajtrács 22. pozíciójába, vagy a boxutcából indítja útnak a Lotust.

Végül a finn pilóta a rajtrácsra állt fel, de az egyes kanyarnál Giedo van der Gardéval ütközött és azonnal feladni kényszerült a versenyt.





A kiesése után Raikkönen elmondta, az sem lett volna jobb, ha a boxutcából indult. A finn pilóta szerint szerencsétlenség volt, hogy a van der Gardéval történt ütközés ekkora sérülést okozott autóján.

"A belső íven voltam, majd valahogy sikerült hozzáérni a Caterhamhez" - mondta el Raikkönen. "Nem volt kemény ütközés, de úgy érzem, nagyon szerencsétlen szögben történt és eltört a kormányrúd."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: