A pole-pozícióból induló Mark Webber nem a legjobban indult és egyik oldalról a Red Bullos csapattársa, Sebastian Vettel, a másik oldalról a Mercedes pilótája, Nico Rosberg előzte meg.

Miközben a Mercedes Webberrel szemben védekezett, Vettel már az első körben 1.9 másodperces előnyre tett szert.
Vettel fokozatosan szakadt el a mezőnytől, Webbert pedig Rosberg szakította le és az ausztrál pilótára a lotusos Romain Grosjean jelentett veszélyt.

Webber és Grosjean egyszerre, a nyolcadik körben állt ki kerékcserére és a pályára azonos sorrendben tértek vissza, míg Vettel az élen haladók közül utolsóként tette fel a friss közepes keveréket. A német pilóta a 14. kör végén állt ki szerelőihez és az élre tért vissza a Ferrari két pilótája, Felipe Massa és Fernando Alonso elé, de mindkét pilótának még ki kellett állnia kerékcserére.
Vettel folyamatosan szakította le ismét üldözőit és könnyedén teljesíthette a második kerékcserét, végül a célba fél perces előnnyel ért.
Webber a rossz első etap után felzárkózott Rosbergre és a 20. körben külső íven előzte meg a Mercedes pilótáját.

Rosberg követte a Red Bull pilótáját, de nem volt megfelelő sebessége ahhoz, hogy Webberre komoly veszélyt tudjon jelenteni.
Grosjean sem tudta tartani a tempót a Mercedesszel. A második kerékcsere után a két Ferrari elé ért vissza, ám a felzárkózó Rosberg megelőzte.
A fő izgalmat az utolsó körökben az ötödik helyért folytatott harc jelentette, számos autó felzárkózott az egy kerékcserét teljesítő Paul di Restára.

Lewis Hamilton, aki vibrációt érzett Mercedesén már helyet veszített a második etapban. Webberrel és Grosjeannal ellentétben nem tudta megelőzni első kerékcseréje után a Sauber pilótáját, Esteban Gutierrezt.
Amint a Sauber pilótája kiállt szerelőihez, Hamilton a Force Indiát kormányzó Adrian Sutilt érte utol. A Mercedes mögé Massa, Nico Hülkenberg és Alonso is felzárkózott.
Mielőtt a három pilóta Sutil Force Indiáját támadhatta volna, Massa egy briliáns mozdulattal a Mercedes és a Force Indiát is megelőzve átvette az ötödik helyet. Alonso Hülkenberggel csatázott.
Amint a két pilóta között köröző autók kerékcserére kiálltak, Alonso felzárkózott Massára, majd a brazil pilóta is meglátogatta szerelőit.

Alonso utolsó kerékcseréjét a futam vége előtti 11. körig elhúzta és a lágy keveréket kapta meg. A spanyol pilóta közvetlenül Massa elé, Jean-Eric Vergne mellé érkezett vissza a pályára, majd a Toro Rosso pilótáját úgy előzte meg, hogy átugratott a kettes kanyar kerékvetőjén.
Az eset a versenybírák figyelmét is felkeltette és a futam után vizsgálják majd ki az esetet, de Alonso továbbment és megkezdte a felzárkózást Hamiltonra, aki di Restára közelített, az ötödik helyért harcoltak az utolsó hat körben.
Alonso az 50. körben előbb a Mercedest előzte meg, majd di Restát is maga mögé utasította. A skót pilóta végül hatodik lett, miután sikerült Hamiltont feltartóztatnia.
Vergne visszaesett az elkopott abroncsain és kerékcserére ki kellett állnia, Massa a nyolcadik helyen végzett, míg Sergio Perez az utolsó körben megelőzve Adrian Sutilt a kilencedik helyen zárt.

Miután az időmérő edzésről kizárva a mezőny végére sorolták vissza, Kimi Raikkönen versenye rövid ideig tartott. Az első kanyarnál a Caterham előzésével próbálkozott, amikor van der Garde autójával összeért és a Lotus pilótája feladni kényszerült a versenyt.

A 2013-as szezon következő versenyét az Egyesült Ãllamok Nagydíját november 17-én rendezik Austinban.
Az Abu Dhabi Nagydíj végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapat | Idő/Különbség |
| 1 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1:38:06.106 |
| 2 | Mark Webber | Red Bull | + 30.8 |
| 3 | Nico Rosberg | Mercedes | + 33.6 |
| 4 | Romain Grosjean | Lotus | + 34.8 |
| 5 | Fernando Alonso | Ferrari | + 1:07.1 |
| 6 | Paul di Resta | Force India | + 1:18.1 |
| 7 | Lewis Hamilton | Mercedes | + 1:19.1 |
| 8 | Felipe Massa | Ferrari | + 1:22.8 |
| 9 | Sergio Perez | McLaren | + 1:31.1 |
| 10 | Adrian Sutil | Force India | + 1:33.2 |
| 11 | Pastor Maldonado | Williams | + 1:35.9 |
| 12 | Jenson Button | McLaren | + 1:43.6 |
| 13 | Esteban Gutiérrez | Sauber | + 1:44.1 |
| 14 | Nico Hülkenberg | Sauber | + 1 kör |
| 15 | Valtteri Bottas | Williams | + 1 kör |
| 16 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | + 1 kör |
| 17 | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso | + 1 kör |
| 18 | Giedo van der Garde | Caterham | + 1 kör |
| 19 | Charles Pic | Caterham | + 1 kör |
| 20 | Jules Bianchi | Marussia | + 2 kör |
| 21 | Max Chilton | Marussia | + 2 kör |
| -- | Nem ért célba: | ||
| -- | Kimi Raikkönen | Lotus | 1. kör |