Alonso a második kerékcseréje után közvetlenül Vergne mellé tért vissza. Amikor a két autó egymás mellett haladt, Alonso négy kerékkel az aszfaltozott bukótéren átvágta a kettes kanyart és a francia pilóta elé került.
A versenybírák még vizsgálják az esetet.
"Nyilvánvalóan mindig kérdéses, mit döntenek" - mondta el Alonso. "Helyet kell hagynod, ha egy másik autó van melletted. Ő ezt nem tette meg és nekem le kellett mennem a pályáról. Vergne azt fogja mondani, a pályát elhagyva előztem meg, majd meglátjuk."
Miközben Vergne egy újabb kerékcserére kiállt szerelőihez és a 17. helyen ért célba, Alonso az ötödik helyért harcolt.
"Nyilvánvalóan a forgalomban időt veszítettünk, de a negyedik helyezett 20 másodperccel volt előttünk, így azt hiszem, az ötödik hely volt a maximum. Az egyik Mercedes előttünk, a másik mögöttünk végzett, az egyik Lotus előttünk, a másik mögöttünk, így csak keveset veszítettünk a konstruktőri bajnokságban."

A Toro Rosso pilótája, Vergne szerint Alonso büntetést érdemelne.
"Eddig, ha a pilóta a pályát négy kerékkel elhagyja előzés közben, büntetést kap és ő négy kerékkel hagyta el a pályát. Egyébként megelőzött volna a következő egyenesben, mivel akkor már szenvedtem a gumikkal" - mondta el a francia.