Mark Webber: "Ez a hétvége eddig nagyon simán alakul a számomra. Nem a legkönnyebb pálya a változó időjárás miatt. Délután kezdjük, majd este lesz, ezért uralni kell a változó körülményeket a pilótáknak és a mérnöki oldalról is. A Q1 vagy a Q2 nem a legfelvillanyozóbb kezdés volt, de változtattunk az autón, ahogy a szakaszok folytatódtak, és egyre kényelmesebben éreztem magamat. Tudtam, hogy dolgoznom kell a pálya bizonyos szektoraiban, ahol Sebastian mindig jó munkát végzett, így meg kellett próbálnom felvenni vele a versenyt, miközben megtartom azokat a területeket, ahol én is jó munkát végeztem, ezért összességében elégedett vagyok a pole-lal. Igazán nagy várakozásokkal tekintek a holnapi futamra."
Sebastian Vettel: "Először is úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű eredmény a csapatnak. Az időmérő elején úgy gondoltam, hogy a Mercedes Nicóval és Lewisszal nagyon erős, Mark és én nem vettük félvállról, de ők nagyon gyorsak voltak. A Q3-ban úgy tűnt, hogy képesek vagyunk találni egy kis extra időt. Mark nagyon jó kört futott, ezért gratulálok neki. Én egy kicsit jobb is lehettem volna, de nem hiszem, hogy ez elég lett volna, Mark ma megérdemelte a pole-t, jó kör volt, hiba nélkül. De mindenek felett ez egy nagyszerű eredmény a csapatnak és jól teljesíthetünk holnap is."

Christian Horner, csapatvezető: "Igazán izgalmas időmérő volt, mindkét autónk utolsó köre. Mark egy fantasztikus kört futott, amivel megszerezte a pole-pozíciót, 0.1 másodperccel Sebastian előtt, biztosítva így a Red Bull első sort, ami a lehető legjobb rajtpozíció a holnapi nagydíjra. Fantasztikus verseny lesz holnap, ahol az abroncsok viselkedése kritikus tényező lesz."
Thierry Salvi, Renault: "Ismét egy erős teljesítmény a csapattól, mindkét pilótánktól, aki kibérelték az első sort. A szezon nyolcadik, utolsó motorja számára is nagyszerű rajtpozíció ez, ami remélhetőleg sok pontot fog hozni a V8-as korszak utolsó három nagydíján. Előre tekintve a holnapi futamra, ha a bajnokságot meg is nyertük, tudjuk, hogy a pilótáink maximumot hozzák majd ki az autóból. A leggyorsabbak között voltunk ezen a hétvégén, ezért jó lenne, ha egy nagyszerű eredménnyel koronáznánk meg ezt holnap!"