DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 15. csütörtök
F1

McLaren: A javulás jeleit mutatjuk

A Vodafone McLaren Mercedes két pilótája, Sergio Perez és Jenson Button a 9. és 13. rajthelyet szerezték meg a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjra.



"Az autó nagyszerű volt ma. Ha még találtunk volna néhány századot, akkor akár a hetedik helyen is végezhettünk volna - elérhető pozíció volt. Fontos volt, hogy nyugodtak maradjuk a csalódott harmadik szabadedzés után. Azt hiszem jó lépéseket tettünk a versenyre, különösen mivel tudjuk, mennyit változhat a pálya délutántól estéig - jól reagáltunk. összességében a csapat javul ezen a hétvégén, így várom a holnapi napot."


"Ma a Q3-ról lemaradni rejtélyes volt. Azt hiszem a hidegebb idő miatt szenvedtünk a gumikon - a hátsó vezetőszárny állításával próbáltunk javítani az autó egyensúlyán, de ez nem volt elég. Az első vezetőszárnyon is állítottunk. Nem tudtam volna mást tenni azért, hogy előrébb végezzünk, mivel már így is nagyon alacsony hátsó leszorítóerővel mentünk - ezt látni lehetett egyenesbeli sebességünkből. Egészen bosszantó ez, mert a harmadik szabadedzésen ma délután nagyon ígéretesen álltunk - a hatodik leggyorsabbak voltunk - és az autó egészen jól működött."


"Miután ígéretes teljesítményt nyújtottunk az első-, második- és harmadik szabadedzésen, a mai időmérő edzés csalódás számunkra. Ezen felül, a Q2-ben Checo ígéretes sebességet mutatott, az ötödik időt érte el, így sajnálatos, hogy a sárga zászló miatt nem tudott jó teljesítményt nyújtani a Q3-ban. Ami Jensont illeti, nagyon jól teljesített eddig a hétvégén. a harmadik szabadedzésen a hatodik lett, de sajnos ezen az estén nem tudott hasonló egyensúlyt találni, így nem jutott a Q3-ba. Holnap, ahogyan már korábban láttuk párszor, Jenson és Checo keményen és jól fog versenyezni, cél a lehető legtöbb pont begyűjtése annak érdekében, hogy megerősítsük helyezésünket a konstruktőri bajnokságban."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: