Miután az idei naptárból anyagi problémák és a munka lassú haladása miatt kimaradtak, a Hudson-folyó mellé tervezett verseny szervezői folyamatosan azon dolgoztak, hogy a 2014-es szezonban megtarthassák a versenyt a New Jersey-be tervezett Port Imperial Circuiten. A nemrég kiszivárgott előzetes, 21 versenyt tartalmazó naptárban viszont nem szerepelt a futam, így ismét felerősödtek azok a hangok, hogy jövőre sem sikerül megrendezni az első Amerikai Nagydíjat.
A verseny promótere, Leo Hindery egy interjúban elárulta, hogy a problémákat egy az ACCUS felé fennálló tartozás okozza, melyet még ezen a héten elrendeznek - s ezt követően a Motorsport Világtanács hozzáadhatja a futamot a naptárhoz, akár már a jövő héten.

"Sosem vártuk, hogy benne legyünk az előzetes programban" - mondta Hindery a PA Sportnak. "A mi esetünkben azt mondták, ne tegyünk semmit, csak ragaszkodjunk a szeptember 20-i dátumhoz, és ezt is akarjuk tenni. Bernie azt mondta nekünk, hogy ha a szabályokat és a jelentkezéseket betartjuk, akkor szerinte lesz verseny New Jersey-ben."
"Megtettünk mindent, amiről megmondták, hogy meg kell tennünk, s hogy mikor kell. A naptárról a döntés a hónap második felében születik meg, és noha nem garantálhatok semmit, azt várjuk, hogy benne leszünk" - mondta Hindery, aki hozzátette, hogy a boxszok és a paddock építése is megfelelő fázisban van.