Noha elsőre talán jól hangzik, hogy az ügyfélautók által szorosabb lenne a küzdelem a pályán és olyan új résztvevők érkezhetnének meg a sportba, amelyek eddig a magas költségek miatt ezt nem tehették meg, sőt, a Formula-1 végre megkapná a várva várt amerikai istállót is, mégis mindez alapvetően borítani fel a széria eddigi értékrendjét.
Képzeljük csak el azt a helyzetet, ha a négy élcsapat két-két autót adhatna el mások részére. Ez máris tizenhat olyan autót eredményezne, amely akár a győzelemre is esélyes. Ãm a Formula-1 története során mindig arról szólt, hogy a világ legjobb konstruktőrei küzdöttek meg egymással, mindent bevetve annak érdekében, hogy legyőzzék a másikat. Ez tette ezt a sorozatot különlegessé. Ha valaki egyszerűen csak megvehetné a legkiemelkedőbb technikát, azzal megölné az egész versengés értékét, és kevesebb elismerést is kapna a sikereiért.

Ha lehetővé tennék az ügyfélautókat, a mezőny hátsó fele előbb-utóbb válaszút előtt találná magát: próbáljanak továbbra is önerőből felmászni a ranglétrán vagy egyszerűen adják fel ezen törekvéseiket, és vásárolják meg maguknak a sikert. Ez utóbbi révén viszont hamar függeni kezdenének az őket ellátó nagy csapatoktól, és identitásukat vesztve könnyen azok bábjává válhatnak. Már jelenleg is tapasztalható itt-ott az a jelenség, amikor egyes kiscsapatok a motorpartnerük kedve szerint kénytelenek szavazni egyes vitás kérdésekben, általában bizonyos árengedményekhez jutva ezzel. Köztudott, hogy például a Ferrari gyakran próbált így hatást gyakorolni a Sauberre, legújabb kiszemeltjük pedig a Marussia, akiket a jövő évtől kezdve fognak ellátni motorokkal és váltókkal. A Red Bull és a Toro Rosso persze máris jóval nyíltabb lapokkal játszik, hiszen az azonos tulajdonos miatt ők biztosan nem tesznek keresztbe egymásnak semmilyen fronton.
Ãm a fent vázolt forgatókönyv beteljesülése esetén várhatóan a középmezőny nagy része is hamar beadná a derekát, hiszen ha nyolc helyett tizenhat topautó róná a köröket a pályán, akkor a korábban az utolsó pontszerző pozíciókért küzdő csapatok hirtelen a 17. hely környékén találnák magukat, a rosszabb eredmények miatt pedig pénzhez is nehezebben juthatnának.

Elmondható, hogy jóval egészségesebb a sport szemszögéből a jelenlegi helyzet, amikor is 11 egymástól jórészt független istállóval áll fel. Noha nem mind egyformán versenyképesek, de mindannyiuknak megvannak a saját céljaik, és nem egy beszállító érdekeinek megfelelően működnek. Az F1-nek továbbra is arra kellene törekednie, hogy visszaszorítsa a féktelen költekezést, egyúttal biztosítva, hogy a versenysorozat által termelt jövedelem a sportban maradjon ahelyett, hogy ismeretlen üzletemberek zsebében landol.
Az F1 mindig is így működött, így ha az Andretti Autosport is szeretne a részese lenni, ugyanazt az utat kellene végigjárnia, mint a többieknek, önerőből bizonyítva, hogy helyük van a mezőnyben.
Joe Saward véleménye alapján