DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Schiattarella újra versenyautóba ül

A Simtek istálló korábbi Formula-1-es pilótája, Domenico Schiattarella a Solaris Chevrolet csapat pilótájaként fogja teljesíteni a Superstars International Series idei szezonjából még hátralévő futamokat.

A 45 éves olasz pilóta 1994-ben és 1995-ben versenyzett a Formula-1-ben, ahol 7 futam alatt egyetlen egy pontot sem tudott szerezni, később még az amerikai CART bajnokságban és a Le Mans-i 24 órás versenyen is indult, utóbbin két egykori Formula-1-es pilóta, Alex Caffi és Andrea Montermini társaságában a 6. helyen végzett. Schiattarella három év kihagyást követően júniusban Zolderben már elindult egy versenyen, ahol a 10. és a 11. helyen végzett, most azonban már a szezon végéig a csapattal marad, sőt a tervek szerint jövőre a csapatvezető, Francesco Sini mellett ő vezetheti majd az istálló egyik Camaro versenyautóját.

"Nagyon megtisztelő a számomra, hogy ismét a Superstarsban vezethetek" - nyilatkozta Schiattarella. "A média csomag és a nemzetközi elismertség miatt ez a sorozat mérföldkő az autósportban. A célom az, hogy a legjobb helyezésekért harcoljak és a legjobbak között legyek 2014-ben."



A csapatvezető, Sini azt várja, hogy Schiattarella a következő Donington Parki futamon már jobb formában lesz, mint amilyet Zolderben mutatott. "Zolder után gyakran beszélgettünk a jövőről, mert mindketten elégedettek voltunk a közös munkával. Úgy gondolom, hogy sokkal versenyképesebbek leszünk, mint Belgiumban, mert most már ismeri az autónkat."

A Superstars International Seriesben jelenleg Gianni Morbidelli és Vitantonio Liuzzi után Schiattarella lesz a harmadik főállású egykori Formula-1-es pilóta.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: