DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Domenicali Massát választaná

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, továbbra is Felipe Massa az első számú kiszemeltje arra, hogy Fernando Alonso csapattársa legyen a jövő évben, de beismerte, a brazil pilótának kiegyensúlyozottan erős teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy szerződést hosszabbítsanak vele.

2010-es sérülése óta minden évben beszédtéma Massa jövője, kinek helyét már odaadták Nico Hülkenbergnek, Paul di Restának, Jules Bianchinak és legutóbb Kimi Räikkönennek is, de a Ferrari még nem döntött.

Azonban Domenicali a csapat pilótája mellé állt és elmondta, ideális körülmények esetén a maranellói csapat pilótafelállása a jövő évben változatlan marad.



"Nem szabad elfelejteni, mindenki a Ferrari pilótája szeretne lenni" - mondta el Domenicali a helyzetről. "Majd meglátjuk. Természetesen választásom Felipe megtartására esne, mert Felipe nagyon jó fiú - elkötelezett a csapat iránt - és amikor körbenézünk, nem találunk olyan pilótát, akire lecserélnéd és aki azonnal jól tudna teljesíteni. De természetesen jó eredményekre van szükség Felipétől, ezért nem fogjuk elsietni annak a döntésnek a meghozatalát, amely jó a csapatnak. Amint döntöttünk, azt hivatalosan is bejelentjük, örökre elhallgattatva a pletykákat."



Domenicali szerint Fernando Alonso még hosszú ideig a Ferrarit fogja erősíteni, annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok menedzser, Luis Garcia Abad és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Magyar Nagydíj hétvégéjén megbeszélést tartottak.

"Ez is része a pszichológiai játéknak - ha követi valaki ezeket a dolgokat. Őszintén szólva nem is igazán érdekel. A tény az, hogy teljes egységben vagyunk a győzelemért és hosszú időre szerződésben állunk - az ezzel kapcsolatos történetek egyszerűen nem valószerűek. Abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy ezeket a dolgokat megfelelően szét tudom választani, így nevetek és azokra a szegény emberekre gondolok, akik olvassák ezeket a híreket. Ha valóban tudják az igazságot, akkor nem fognak ilyen abszurd dolgokat olvasni újra és újra."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: