DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap
F1

Vettel unalmas futamot nyert

Az időjárás a várakozásokkal ellentétben idén sem alakította izgalmassá a Belga Nagydíjat, ami így egy kissé monotonra sikeredett. Sebastian Vettel azután, hogy a nyári szünet előtt nem szerezte meg a magyar győztes trófeát, megrázta magát és a rajtot követően hideg fejjel kielőzve Lewis Hamiltont az élre állt és ott is maradt a verseny végéig. Ezzel a győzelemmel 46 pontra nőtt a német pilóta előnye az egyéni ponttábla élén. Fernando Alonso ért célba másodikként, míg a bronzérmes hely a hungaroringi győztesé, Lewis Hamiltoné lett.

"Ez egy fantasztikus pálya. Mikor az autó jól megy, nos, nem szeretnéd, hogy véget érjen a futam. Ahogy egyre könnyebb lett az autó, egyre jobban éreztem magam a kemény abroncsokon, s az autó egyre vezethetőbbé vált. Most nem gondolok a világbajnokságra vagy a pontokra. Tudom, hogy minél jobb helyen érek célba, annál jobb"." -nyilatkozta a verseny után feltett kérdésekre a címvédő világbajnok pilóta.

A verseny nagy meglepetése Kimi Raikkönen célba nem érése volt. 28 verseny alatt ugyanis először most nem sikerült célba kormányoznia autóját a finnek. Ez azonban nem az ő hibájából történt: autójának első fékje meghibásodott. A finn többet vesztett ennél. Az egyéni ponttáblán ugyanis kielőzte őt Fernando Alonso és Lewis Hamilton is. Vettelnek viszont olyan nagy az előnye a világbajnokságban, hogy valószínűleg semmi és senki sem állíthatja meg a Red Bull pilótáját abban, hogy megszerezze zsinórban negyedik világbajnoki címét.



A csapatok nagy része a két bokszbeállásos stratégiára szavazott. A versenyen két csapat emelkedett ki: a Red Bull és a Mercedes. Hamilton mögött a negyedik helyen Nico Rosberg ért célba, őt pedig a Forma-1-et az év végén elhagyó ausztrál Mark Webber követi az ötödik helyen. Jenson Button erőfeszítései ezúttal a hatodik helyre voltak elegendőek.

A mezőnyből egyedül Romain Grosjean tudott egy bokszbeállással célba érni, de Felipe Massát nem sikerült kielőznie a franciának, aki így a hetedik helyen ért célba Ferrarijával. Grosjeannak volt egy afférja Sergio Perezzel, amelyben utóbbi leszorította a pályáról a francia pilótát. Perez bokszutca áthajtásos büntetést kapott amiatt, s végül csak a 11. helyen ért célba.

A versenyhétvége legnagyobb vesztese a Force India pilótája, Paul di Resta lett. A szombati időmérő edzésen sokáig úgy tűnt, hogy épp ellenkezőleg, a legnagyobb nyertes címmel mehet haza a skót pilóta. Majdnem ellopta a showt a nagyágyúk elől, s közel állt ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első pole pozícióját. Nem így történt, ráadásul a versenyen Pastor Maldonado olyan erővel csapódott az autójának, hogy teljesen leszakította di Resta autójának egyik hátsó kerekét. A kilencedik helyezettAdrian Sutil révén tudott végül a Force India pontokat gyűjteni. Az utolsó pont azé a Daniel Ricciardóé lett, aki a hátsó 17. helyről verekedte fel magát a 10.-ig. Ha a Red Bull pilótája szeretne lenni a fiatal ausztrál, szüksége is van ilyen eredményekre.

Az előző évekkel ellentétben ezúttal nem egy, hanem két hét múlva látogat csak el a Forma-1-es mezőny az Olasz Nagydíj helyszínére, Monzába A Ferrari hazai versenyén mindenki a maranellóiak győzelmét várja. 2012-ben Lewis Hamilton győzött és a két ferraris pilóta csak a harmadik és negyedik helyen ért célba. A tifosi azért győzelmet vár csapatától az év utolsó európai futamán.

2013-as Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye:

1. Sebastian Vettel (Red Bull) 1:23:42.196

2. Fernando Alonso (Ferrari) + 16.869

3. Lewis Hamilton (Mercedes) + 27.734

4. Nico Rosberg (Mercedes) + 29.872

5. Mark Webber (Red Bull) + 33.845

6. Jenson Button (McLaren) + 40.794

7. Felipe Massa (Ferrari) + 53.922

8. Romain Grosjean (Lotus) + 55.846

9. Adrian Sutil (Force India) + 1:09.547

10. Daniel Ricciardo (ToroRosso) + 1:13.470

11. Sergio Perez (McLaren) + 1:21.936

12. Jean-Eric Vergne (ToroRosso) + 1:26.740

13. Nico Hülkenberg (Sauber) + 1:28.258

14. EstebanGutierrez (Sauber)  + 1:40.436

15. ValtteriBottas  (Williams) + 1:47.456

16. Giedo van der Garde (Caterham)  + 1 kör

17. Pastor Maldonado (Williams)  + 1 kör

18. Jules Bianchi (Marussia) + 1 kör

19. Max Chilton (Marussia) + 2 kör

20. Paul di Resta  (Force India) Nem ért célba

22. Kimi Raikkönen (Lotus) Nem ért célba

22. Charles Pic (Caterham) Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a BelgaNagydíj után

Pilóták:

1. Sebastian Vettel - 197 pont

2. Fernando Alonso - 151 pont

3. Lewis Hamilton - 139 pont

4. Kimi Raikkönen - 134 pont

5. Mark Webber- 115 pont

6. Nico Rosberg - 96 pont

7. Felipe Massa - 67 pont

8. Romain Grosjean - 53 pont

9. Jenson Button - 47 pont

10. Paul di Resta - 36 pont

Konstruktőrök:

1. Red Bull - 312 pont

2. Mercedes - 235 pont

3. Ferrari - 218pont

4. Lotus - 187 pont

5. McLaren - 65 pont

6. Force India - 61 pont

7. ToroRosso - 25 pont

8. Sauber - 7 pont

9. Williams - 1 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: