Vettel mesteri módon vezetett a Spa-Francorchamps-i versenyen, az első körben megelőzte a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont, majd azt követően már nem adott esélyt senkinek.
A győzelemmel Vettel előnye 46 pontra nőtt a bajnokságban nyolc versennyel a szezon vége előtt.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint még nincs megnyerve a bajnokság, de beismerte, a spái győzelem meglepő volt.
"Ez egy domináns győzelem volt, amely valójában váratlan volt. Erre a versenyre és a következőre (Monza) úgy tekintettünk, mint Achilles-ínyünkre, mivel ezeken a pályákon nem szoktunk erősek lenni. Ãgy Sebastian teljesítménye nagyon örömteli volt."

Vettel előnye és az a tény, hogy az RB9 minden típusú pályán erős azt jelzi, hogy a német pilóta innentől már csak elveszítheti a bajnoki címet. Horner szerint azonban a riválisok visszavágnak, mivel az első négy csapat nagyon hasonló teljesítményt mutat.
"Még nagyon, nagyon hosszú az út. Nagyszerűen kezdődött a szezon második fele a győzelemmel, de ahogyan látjuk a forma versenyről versenyre, pályáról pályára változhat. Még hosszú a szezon. Nem hiszem, hogy bárkit le lehetne írni. Kiminek (Räikkönen) rossz napja volt, de még mindig esélyes, ahogyan Lewis és Fernando is. Még sok pontot lehet szerezni, de talán azt lehet mondani, akik Belgiumban a dobogón végeztek azok lehetnek a fő ellenfelek a szezon végéig."