Lewis harmadik helyezésének köszönhetően a harmadik helyre lépett előre az egyéni pontversenyben. Lewis két kerékcserés stratégiával ment, a 11. és 26. körben cserélt kereket.
Nico hasonló stratégiával a 12. és 25. körben állt ki szerelőihez.
A csapat 27 megszerzett pontjával megerősítette második helyét a konstruktőri bajnokságban.

"Mindent kihoztam, amit lehetett ma az autóból, de nem voltunk olyan gyorsak, mint Sebastian és Fernando. Nagyszerűen rajtoltam és úgy éreztem, az egyes kanyar kijáratát is jól teljesítettem. De Seb utolért az Eau Rouge felé és nem tudtam védekezni: egyszer irányt váltottam, amennyi engedélyezett, de ezt követően csak figyeltem, hogyan megy el mellettem. Innentől kezdve nehéz volt vele menni és Fernando esetében is ugyanez történt a verseny egy későbbi szakaszában. Jó munkát végeztünk ezen a hétvégén, de Spa és Monza mindig különleges pálya, mert alacsony légellenállást igényel, várhatóan Szingapúrban sokkal versenyképesebbek leszünk. Nagyszerű csapateredmény a harmadik és a negyedik hely, így pozitívan távozunk erről a délutánról a következő versenyre."

"A negyedik hely megfelelő eredmény és nagyszerű, hogy Lewis-zal a harmadik helyen erős pontszerzést értünk el. Az egész hétvége nem volt tökéletes számomra és mindig egy kisebb hátrányban vagy a verseny során, amikor az időmérő edzés nem a tervek szerint alakul. Nagyszerűen rajtoltam, de nem tudtam a második etapot annyira kinyújtani, mint szerettem volna és beérni Felipét. De végül nagyszerű volt, hogy sikerült Markot mögöttem tartani és megszereztem a negyedik helyet. Sok munka áll előttünk és meg kell nézni, miért nem voltunk annyira versenyképesek, mint néhány más csapat."

"Fel lehet mérni, hol álltunk 12 hónappal ezelőtt, mert ezen a versenyen a tavalyi évhez képest most csak átlagos eredményt értünk el. Azonban a dolgokat távlati módon kell nézni: jó csapateredmény született, sok pontot szereztünk mindkét bajnokságba, de átlagosan fél másodperc hátrányunk volt ahhoz, hogy a futamgyőzelemért tudjunk harcolni, különösen akkor, amikor az abroncsok újak voltak. A két autó teljesítménye a verseny vége felé megfelelő volt, de nem voltunk elég gyorsak a korábbi szakaszokban. Mindkét pilóta hibátlan teljesítményt nyújtott, a csapat jól teljesített a kerékcserék során, így ezen a délutánon a maximumot kihoztuk az autóból. Jó alap ez a szezon második felére és egy kis teljesítményt kell csak találni a következő versenyekre."

"Számítottunk rá, hogy száraz időben nehezebb helyzetbe kerülünk a versenyen, mint a tegnapi esős-száraz időmérő edzésen. Kielemezzük, miért hiányzott a többi csapathoz képest egy kis teljesítmény az esi eligazításon és a jövő héten már a gyárban. A harmadik és a negyedik hely nagyon erős csapateredmény és jó pontokat jelent a konstruktőri bajnokságban, így elégedettek lehetünk azzal, amit ezen a hétvégén elértünk. Keményen kell dolgozni a gyárban a következő versenyekre."
Mercedes: Erős eredményt értünk el
https://formula.hu/f1/2013/08/25/mercedes-eros-eredmenyt-ertunk-el 2013-08-25 17:00:00 2013-08-25 17:00:00
Lewis Hamilton és Nico Rosberg erős eredményt értek el a mai Belga Nagydíjon, a harmadik és negyedik helyen végeztek Spa-Francorchamps-ban.