A Williams versenyzője Esteban Gutiérrezzel harcolt, és miután a Sauber mexikóija megelőzte őt, a Buszmegállóban igyekezett visszavenni a pozícióját. Maldonado lecsúszott az ívről, s ahogy visszatért a pályára, épp a két Force Indiát találta meg. Maldonado előbb összeért Adrian Sutillal, majd di Restának is nekiment, az ütközésből pedig a skót húzta a rövidebbet, hiszen autója totálkáros lett.
"A forgalom volt a fő probléma" - mondta di Resta a BBC-nek. "Beragadtunk a forgalomba, és amikor harmadszor megálltunk, ugyanabba a forgalomba kerültünk vissza." A balesetről a skót így nyilatkozott: "Egészen ostoba eset volt, elvitte az autó hátulját."

Di Resta igyekszik előretekinteni, célja nem is lehet más Monzában, mint hogy Silverstone óta először pontot szerezzen: "Talán egy vagy két pontot elcsíphettünk volna, de most Monzába kell mennünk, és véget vetni ennek a pont nélküli sorozatnak."
Maldonado, aki a balesetért egy tíz másodperces stop&go büntetést kapott, állítása szerint nem látta di Restát: "Abban a körben kellett a boxba mennem, nem láttam di Restát. Próbáltam fékezni, és elkerülni az incidenst, de túl késő volt."