Jules Bianchi: "A mai egy fantasztikus eredmény a csapatnak, akik nagyon boldogok, hogy bejutottunk a Q2-be. Ez mindenkinek jó érzés, így nekem is, hiszen ez az első Q2-es szereplésem az F1-es karrierem alatt. A dolgok folyamatosan javultak a számunkra a hétvége során és én nagyon örülök, hogy a kemény munkák ki is fizetődött ma. Ez az eredmény nem a szerencséről szólt, hiszen mindenki ugyanazzal a dilemmával nézett szembe a Q1 végén, hogy túl száraz e a pálya az interek számára, vagy túl vizes a slickekre. Az utolsó etapom első körében nehéz volt ezt kitalálni, mert csak a pilóták látták, hogy milyenek a körülmények a pályán, és kanyarról, kanyarra más és más volt a helyzet. A kör végére eldöntöttem, hogy nekivágok, és kint maradok a közepes keveréken, ez szerencsejáték volt, de bejött. Holnap a miénk a nyolcadik sor, ami nagyon kedves pillanat, de természetesen nem igazán tudjuk, hogy mit tartogat majd az időjárás. De sokat nyerhetünk és ezért mi minden lehetőséget kihasználunk majd."
Max Chilton: "Ez mindenkinek egy nagyszerű nap! Jules-lel együtt én is boldog vagyok, hogy behoztuk a csapatot a Q2-be. Ez egy trükkös időmérő volt, és ahogyan azt a szakaszok során láthattuk nehéz volt meghozni a megfelelő döntést, mert a pálya nagyon hosszú a körülmények pedig kanyarról, kanyarra változtak. Amikor az utolsó etapban a slickekre váltottunk egy kicsit aggódtam, hogy rosszul döntöttünk és vissza kellene térni az interekhez, de azt is tudtam, hogy nagyon gyorsan felszárad a pálya, így egy rossz döntést hozhattunk volna, ha ismét váltunk. A mérnökök az én kezembe helyezték a döntést, de én az utolsó kanyarig nem tudtam dönteni, de végül az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy kint maradok. örülök, hogy azt mondhatom, hogy ez volt a helyes döntés, így bejutottunk a Q2-be, az utolsó körömet nagyon élveztem és két mért kört is meg tudtam tenni. És akár esik majd akár süt a nap én nagyon várom a holnapi futamot."
John Booth, csapatvezető: "Fantasztikus eredmény ez a csapatnak és nagyszerű azt tudni, hogy eljutottunk arra a szintre, hogy ilyen jól kezeljük az ilyen forgatókönyveket. Bár nem ez az első eset, hogy a csapat bejutott a Q2-be, de ez az első alkalom, hogy mindkét autónkkal elértük ezt, ilyen nagy kihívást jelentő körülmények között. Talán ez volt a legnagyobb kihívást támasztó esős Q1-es időmérő, amivel eddig találkoztunk az eső egy kör alatt jelentkező különböző intenzitása miatt, így igazán érett fejre volt szükség ahhoz, a bokszból ellássuk a pilótáinkat a döntéshozatalhoz szükséges információkkal. összességében ez egy jó nap volt, ma reggel jó volt az autónk egyensúlya, különösen Jules-nél, de akárcsak az időmérőn úgy az egész hétvégén mindkét pilóták elégedett volt az autóval, ami jó alapot jelent a holnapi futamra. De két lábbal kell a földön állnunk, mert egy újabb esős forgatókönyv esetén is nehéz lesz a rajtpozícióinkban maradni. Ugyanakkor a csapat minden tagjának az a célja, hogy minden lehetőséget megragadjunk. A mai eredmény pedig nagy ajándék a csapatnak és a Cosworth a kemény munkáért, ami lehetővé teszi a számunkra, hogy erősebbek legyünk a most következő pályákon."
Mindkét Marussia bejutott a Q2-be
https://formula.hu/f1/2013/08/24/mindket-marussia-bejutott-a-q2-be 2013-08-24 18:01:00 2013-08-24 18:01:00
A Belga Nagydíj változékony körülmények között megrendezet esős időmérő edzésén az egyik Caterhamet és Saubert, valamint mindkét Williamst és Toro Rossót legyőzve a Marussia F1 Team mindkét pilótája, Jules Bianchi és Max Chilton is bejutott az időmérő edzés Q2-es szakaszába, ahol végül a 15. és a 16. rajtpozíciót szerezték meg a holnapi futamra.