DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Hamilton: Mindenkit levadászok

Lewis Hamilton úgy véli, 48 pontos hátránya ellenére van még beleszólása a 2013-as bajnoki cím sorsába, célja, hogy szép sorban elkapja az előtte álló bajnokokat.

Hamilton dolgát leginkább az előtte álló versenyzők megbízhatósága teheti nehézzé, hiszen hiába végez előttük, túl kevés pontot tud hozni rajtuk. A Mercedes formája viszont biztató, az elmúlt öt hétvégén négy pole-t és három futamgyőzelmet szerzett az istálló, így úgy fest, bármelyik pályán győzelmi esélyei lehetnek a gumigondokon végre túljutó istállónak.



"Nehéz lesz folyamatosan Alonso és Raikkönen előtt lenni, mivel mindketten rettentően megbízhatóak. Kimi Isten tudja mióta minden versenyt befejezett, de levadászom őket. Most Fernandóra vadászok, igyekszem csökkenteni a különbséget, és megelőzni őt. Aztán Kimi következik."

Természetesen a végső cél Vettel legyőzése: "Folyamatosan hoznunk kell rajta, ami nem lesz egyszerű, mivel szörnyen versenyképesek. De ezen a pályán egy ideje nem ők voltak a legerősebbek, szóval remélem, hogy ez így marad, és esélyt kapunk, hogy egy kevéssel közelebb kerüljünk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: