DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Ecclestone: 2014-ben sem lesz Amerika Nagydíja

Amerika Nagydíja, melyet New Jersey utcáin futnának 2014-ben sem kerül megrendezésre, mondta el Bernie Ecclestone.
A futam megrendezése már 2011-es bejelentése óta kétséges. 2011-ben azt közölték, a versenyt először a 2013-ban rendezik meg, azonban erre nem került sor pénzügyi problémák miatt és úgy tűnik, a 2014-es futam megrendezése is pénzügyi akadályokba ütközik.

"Nem számolunk vele a jövő évben, nincs pénzük" - mondta el Ecclestone.

Miközben az építési munkálatok lassú ütemben folynak, úgy tűnik, hogy a 82 éves üzletember lemondott már a futamról és a helyzetet Doningtonhoz hasonlította. A pályán rendezték volna a Brit Nagydíjat, de pénzhiány miatt nem sikerült a pályát modernizálni.

"New Jersey olyan, mint Donington. Zavaros a helyzet."

A futam szóvivője, Alex Howe azonban beismerte, minden a tervek szerint halad és hamarosan bejelentést tesznek.

"A pénzügyeket nem hozunk nyilvánosságra, de jó úton haladunk 2014-re és a hivatalos, 2014-es versenynaptár kiadása után bejelentést teszünk."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: