A mezőny négy franciája mellett Sebastian Vettel és Giedo van der Garde volt jelen az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol Romain Grosjean gyermekének születése kapcsán egy újságíró arról kérdezte a többieket, hogy ők maguk készen állnának-e erre. A versenyzők ezúttal félretették a komoly arcukat, értelmes választ így nemigen sikerült kicsikarni belőlük.
A válaszadást Vettel kezdte meg: "Uhh, nem tudom. Talán. Romain az apa köztünk, szóval ő tudná megmondani, mitől áll készen, vagy mitől nem. Azt hiszem, jó esetben nem tart sokáig a munkát elvégezni. Úgy gondolom, ebben az esetben mind kész állunk!" Vergne is erről az oldalról közelítette meg a kérdést: "Nos, Seb szavait követve: a munkára készen állok, a többire nem."

Van der Garde egy kevéssel komolyabban vette a kérdést, mint a többiek, de Vettel kiszőkített hajára azért odaszólt egyet: "Azt gondolom, ha Sebnek lesz, egy szép kisfiú vagy kislány lesz, ugyanilyen hajjal. Csak tréfa volt. Nem tudom. Először is, egészen régóta együtt vagyok a barátnőmmel, idén házasodunk össze, utána majd meglátjuk, mi lesz. Azt hiszem, pár évig még várunk majd."
"Még csak a szabadedzéseknél tartunk!" - mondta Vettel, és Bianchi is csatlakozott hozzá: "Azt hiszem, velem is ez a helyzet. Nem érzem úgy, hogy készen állnék, de gyakorlok!"
Charles Pic "mentette meg a helyzetet" egy értelmes válasszal: "A magam részéről egyelőre csak a versenyzésre és az idei szezonra koncentrálok. Utána meglátjuk, mi lesz."