DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Ferrari: Jó a sebességünk

A Scuderia Ferrari két pilótája, Fernando Alonso és Felipe Massa megkezdte felkészülését a Belga Nagydíjra. Fernando Alonso a délelőtti szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, délután levezető körében defektet kapott.
Fernando Alonso:
"Jó nap volt, habár délelőtt, ahogyan mindenki, időt veszítettünk az eső miatt és így délután dupla munkát kellett elvégezni. Mielőtt bármilyen következtetést levonunk várni kell a délután összegyűjtött adatok kielemzéséig. Felipe és én különböző aerodinamikai konfigurációkat próbáltunk ki, több és kevesebb leszorítóerővel, amely az időjárás mellett kulcsfontosságú lesz ezen a versenyen. Ami a mai időeredményeket illeti, közelebb kerültünk az esélyesekhez, de nem tudom, melyik időjárás-előrejelzésnek higgyek. Igaz, ha esik, akkor megkeveredhetnek a kártyák, de az esőben ugyanannyi lehetőség van előnyre szert tenni, mint veszíteni. Fontos lesz, hogy jól megismerjük a gumik működését száraz pályán, valamint kiderítsük, mi történt a Caterhammel, Vettellel és velem a levezető körömben. Nem hiszem, hogy hasonló a probléma, mint amit Silverstone-ban láttunk, talán a véletlen műve csak, de akkor is részletes elemzésre van szükség."

Felipe Massa:
"A mai változékony időjárás nagy befolyással volt a szabadedzésre, az első gyakorláson csak minimális munkát lehetett végezni. De ha a jó oldalát akarjuk nézni, akkor legalább néhány kört tudtunk menni délelőtt, amely fontos, elképzelésünk van már arról, hogyan viselkedik az autó esőben, amely mindig hasznos Spában. Délután a száraz pályán sikerült programunk szerint haladni, néhány új alkatrészt teszteltünk és kipróbáltuk mindkét Pirelli abroncsot. A versenyszimuláció végeredménye azt mutatja, hogy megvan minden, ami a sebességhez szükséges és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy harcolni tudjunk az élen állókkal."

Pat Fry, műszaki igazgató:
"A spái verseny mindig nagyszerű kihívás a pilótáknak és a mérnököknek, az idei évben ez sokkal jobban így van, részben azért, mert az időjárás bizonytalan, amely ma jelentősen befolyásolta programunkat. Amikor a pálya csak részben vizes, az a lehető legrosszabb az autó beállítási munkájának megkezdésére, mert korlátozva van, hogyan tesztelhetjük az egyensúlyt és a vezethetőséget különböző aerodinamikai terhelés mellett. Délután csak részben tudtuk behozni a délelőtt elveszített időt, mert minden lehetséges forgatókönyvet kiértékeltünk a pályán, amely aerodinamikai kompromisszumot kíván. Itt az eső nagy ismeretlen tényezőt jelent és nem fog senkit segíteni."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: