A száraz időszak húsz perccel az edzés leintése előtt következett be és a körülményeket legjobban Fernando Alonso használta ki, a kemény keveréken az élre állt, di Restát 0.021 másodperccel előzte meg. Sutil lemásolva csapattársa teljesítményét a harmadik helyre került, míg Perez a negyedik lett, miután többször állt az élen.
A mexikói pilóta mögött két német, Nico Rosberg és Sebastian Vettel végzett, utóbbi az első kanyarnál megpördült és az utolsó sikánnál elhagyta a pályát. A Sauber pilótái, Esteban Gutierrez és Nico Hülkenberg a hetedik és nyolcadik helyen zártak, míg az első tízbe Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas fért be.
A mezőny végén a Caterham tartalékpilótája, Heikki Kovalainen dolgozott Charles Pic autójával az első másfél órás gyakorláson. A finn pilóta jobban teljesített a csapat másik pilótájánál, Giedo van der Gardénál és a 16. lett, mögöttük a Marussiát kormányzó Max Chilton majdnem egy másodperces hátrányba került. A Lotus két pilótája, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean a csapat DRD rendszerét próbálták és az utolsó két helyen zártak.
A Belga Nagydíj pénteki második szabadedzése helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét.
Belga Nagydíj - 1. szabadedzés végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapat | Idő | Körök |
| 1 | Fernando Alonso | Ferrari | 1:55.198 | 11 |
| 2 | Paul di Resta | Force India | 1:55.224 | 10 |
| 3 | Adrian Sutil | Force India | 1:55.373 | 11 |
| 4 | Sergio Perez | McLaren | 1:55.518 | 14 |
| 5 | Nico Rosberg | Mercedes | 1:55.614 | 10 |
| 6 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1:55.636 | 14 |
| 7 | Esteban Gutiérrez | Sauber | 1:55.954 | 18 |
| 8 | Nico Hülkenberg | Sauber | 1:56.110 | 11 |
| 9 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1:56.770 | 14 |
| 10 | Valtteri Bottas | Williams | 1:56.858 | 18 |
| 11 | Felipe Massa | Ferrari | 1:56.863 | 10 |
| 12 | Pastor Maldonado | Williams | 1:57.081 | 14 |
| 13 | Jean-Éric Vergne | Toro Rosso | 1:57.084 | 17 |
| 14 | Jenson Button | McLaren | 1:57.281 | 14 |
| 15 | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:57.358 | 10 |
| 16 | Heikki Kovalainen | Caterham | 1:57.821 | 16 |
| 17 | Giedo van der Garde | Caterham | 1:57.887 | 16 |
| 18 | Max Chilton | Marussia | 1:58.600 | 14 |
| 19 | Mark Webber | Red Bull | 1:58.929 | 12 |
| 20 | Jules Bianchi | Marussia | 1:59.209 | 12 |
| 21 | Kimi Räikkönen | Lotus | 1:59.441 | 11 |
| 22 | Romain Grosjean | Lotus | 2:03.176 | 15 |