DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Hamilton óvatos

Lewis Hamilton elmondta, annak ellenére, hogy megnyerte a Magyar Nagydíjat nem koncentrál túlságosan a világbajnoki cím megnyerésére. A brit pilóta jelenleg 52 pontos hátrányban van a világbajnokságot vezető Sebastian Vettellel szemben.
"Ugyanazért jövők ide minden évben. Egy futamgyőzelem és az emberek izgatottak lesznek egy rossz verseny és negatív dolgokat írnak rólad. Azért vagyok itt, hogy végezzem a munkám és folytassam amit elkezdtem. Most sokkal motiváltabb vagyok, mint korábban. Nagyszerű tudni, hogy egy jó autóval rendelkezünk. A Ferrari és a többiek hasonló lépést tesznek, de nagyszerű harcolni velük. Még hosszú az út, de korábban a szezon második felében mindig erősebb voltam, remélem idén is így lesz.

Hamilton beismerte, hogy nem számított arra, hogy 2013-ban futamot tud nyerni.

"Valójában nem. Tavaly kielemeztem mindent: fontos volt látni, hol állnak. Majd amikor megtudtam terveiket segítséget kaptam a döntésben. Bizakodtam, de úgy gondoltam, a szezont sokkal hátrébbról kezdjük, nem jósoltam győzelmeket."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: