DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Button: Nincs szerződésem 2014-re

Jenson Button elmondta, nem rendelkezik 2014-re aláírt szerződéssel, de szeretne a McLarennél maradni.

Miután 2010-ben a wokingi csapathoz szerződött, Lewis Hamilton távozásával Button maradt az egyetlen világbajnok az alakulatnál. Honfitársa helyét Sergio Perez vette át. Azonban miután a Red Bull-nál üresedés lesz és még a Ferrarinál is munka adódhat, Buttont saját jövőjéről kérdezték és bevallotta, a McLarennel még nem hosszabbított szerződést.

"Azt hiszem, van szerződésem a jövő évre, de úgy gondolom még nincs aláírva!" - mondta el Button. "Szeretnék itt lenni a jövő évben is. Talán azt gondolják, az idei év után ez furcsa kijelentés, de úgy érzem az idei év bizonyos szempontból jó nekünk. Úgy gondolom, sokkal erősebb lesz a csapat a jövő évben és szeretnék itt lenni. De - ahogy mondják - még a csapattól nem érkezett hivatalos megerősítés. Azt hiszem erre várni is kell még."




Az üres ülésekről Button elmondta, minden pilóta számára a Ferrari az elsődleges cél.

"Úgy gondolom a Red Bull elkelt. A Ferrari pedig minden pilóta számára nagyszerű lehetőség a Formula-1-ben. Egy olyan csapatnál versenyezni, mint a Ferrari nagyon izgalmas; amit elértek, a csapaton belüli szenvedély, a kultúra nagyon érdekes, így azt hiszem, nagyszerű lehetőség és remélhetőleg valaki, aki megérdemli ott is vezethet."

A hétvégi Belga Nagydíjra koncentrálva Button hozzátette, optimista és reméli, a McLaren az első három hely valamelyikéért küzdhet Spában.

"Azt hiszem optimisták lehetünk és én is az vagyok. Nem tudom, hol végzünk végül, de úgy érzem, célunk lehet a dobogós helyekért harcolni. Ha az ötödik helyen végzünk és négy másodperc lesz a hátrányunk a harmadik helyezett mögött, akkor azt hiszem elégedettek lehetünk, de nem szeretnék az ötödik, vagy hatodik helyen végezni fél perces lemaradással a harmadik mögött. Akkor azt kellene mondanunk, nem értünk el javulást. Így azt hiszem, célunknak az kell legyen, hogy a dobogós helyezésekért harcoljunk. Nem látom okát annak, miért ne tudnánk megtenni. Azt hiszem nyomást kell helyezni magunkra; erre van szükség és úgy gondolom, nyomás alatt jól tudunk dolgozni, így nem probléma, hogy ezt mondom."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: