Kiderült, senkivel: "Sokat olvasok, néha novellákat, néha könyveket a szamurájokról és amikor találok egy mondatot, ami jellemző a mindennapi életre, akkor néha tweetelem" - magyarázta el Fernando a sajtótájékoztató elején. "De ezt senkivel nem szoktam közölni!"
Komolyabb témák is előkerültek és a spanyol kétszeres világbajnok beismerte, a belga pálya eddig nem sok jóval kecsegtette.
"Több éve a Formula-1-ben soha nem volt nagyszerű vasárnapom itt, szeretnék végre jó eredményt elérni. Azt hiszem, elvárásaink jók lehetnek, mivel ez a pálya különböző aerodinamikai leszorítóerőt igényel és nagyon speciális beállítást, felkészülésünk pedig erre a versenyre kiváló volt. Fizikális felkészültségemre tízest adnék, motivációra és elszántságra szintén, a csapat szintén jól dolgozott gyenge pontjainkon, amelyet főleg Silverstone-ban láttunk, így minden adott ahhoz, hogy jól tudjunk itt teljesíteni. Azt, hogy megnyerjük-e a bajnokságot csak Brazíliában derül ki, de ha nem, akkor is meg kell próbálni. A jelenlegi helyzet az, hogy találni kell olyan alkatrészeket, melyekkel a hiányzó három, vagy négy tizedmásodpercet be tudjuk hozni, ahogyan mi, Felipe, én és Domenicali mondtuk korábban. Úgy érzem, a száz százalékot előbb, vagy utóbb elérjük. Július nem sikerült jól számunkra, de ez a helyzet azonnal megváltozik, hja találunk valamit, amivel autónk jobban működik. Megpróbálkozunk vele, ahogyan tettük a múltban is, harcolni az utolsó verseny utolsó köréig. Nem tudom, idén miért ne tudnánk ezt megtenni."

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e Räikkönen maranellói visszatérése miatt, azért, hogy két első számú pilóta lesz, Alonso elmondta, ez a kérdés még nem merült fel a Scuderiánál.
"Amikor én és Felipe Ausztráliában az első versenyre indulunk, mindketten egyenlők vagyunk, mindketten azonos autóval rendelkezünk. Csak az év vége felé, ha csak egy autóhoz való új alkatrészek lesznek, akkor azokat az kapja meg, aki a legtöbb ponttal rendelkezik. Abban a szerencsés helyzetben voltam az elmúlt évek során, hogy ez a pilóta én lehettem."
Alonso rámutatott arra, hogy amikor Felipe Massa volt a finn pilóta csapattársa, akkor a brazil pilóta volt az, aki feltartott kézzel készült a 2008-as szezon utolsó részére.
"Ãgy, bárki is lesz a Ferrari pilótája a jövő évben, javítani kell az autón, mert a két pilótának csak akkor van a legjobb esélye, ha a leggyorsabb autóval rendelkezik és nem érdekel ki lesz a pilóta a csapatnál addig, amíg a lehető legkeményebben dolgozik azon, hogy a Ferrari az első pozícióba kerüljön. A nyári szünet az, amikor a pletykák elindulnak és nem tetszik, amikor a lehetséges jövőbeli csapattársak kerülnek szóba, először is azért, mert Felipe iránti tiszteletlenséget jelentene, ha ezt kommentálnám. Négy éve dolgozunk együtt, nagyszerű a csapatmunkánk. Minden csapattársammal jó csapatmunkát végeztünk, még a McLarennél is, nem volt problémám csapattársammal, csak a helyzet kezelésével. Ãgy bármi történik a jövő évben, Felipével dolgozunk, vagy nélküle, mindent megteszünk azért, hogy minden munka megfelelően összeálljon."