A Ferari a Magyar Nagydíj után közleményben "rángatta meg Alonso fülét", miután a kétszeres világbajnok olasz riportereknek azzal viccelődött, hogy születésnapjára egy olyan autót szeretne, amely annyira versenyképes, mint riválisaié.
"Azt hiszem, rossz információ jutott el az elnökhöz" - mondta el Alonso. "Visszanéztünk minden sajtótájékoztatót - amit akkor rögzítettek, stb. és pontosan le lehet ellenőrizni mit mondtunk - és nem hangzott el más, mint a többi versenyhétvégén, próbáltam a legjobbat kihozni a csapatból. Ő ennek a családnak, a Ferrarinak az édesapja, nagyszerű motiváló. Pontosan azt mondja el, amit vár tőlünk és amit kíván tőlünk."
Magyarországon kiderült, hogy a Red Bull szemet vetett Alonsóra. A spanyol pilóta közölte, szeretne maradni a Ferrarinál és cáfolta, hogy di Montezemolo megkérdőjelezné szándékait.
"Azt hiszem az elnök nagyon intelligens ember, aki külön tudja választani a pletykát és az igazságot. Több éve mindkettő jelen van a Formula-1-ben és tudjuk, a nyári szünet milyen pletykákat szül."

Alonso szerint ez a történet rávilágított arra, hogy a Ferrari mennyire a média középpontjában áll és elvonja a figyelmet a többi csapatokról.
"Bármit teszünk a Ferrarinál az nagyobb nyilvánosságot kap, mint a többi csapat munkája. Ez így volt a Fiatal Pilóták Tesztjén is. Azt mondtam, nem megyek el oda, mert nem tudunk semmit tesztelni, nincs gumi a tesztre és nem lehet a beállításokkal foglalkozni. A sajtó azt közölte: Alonso nagy vitába került a Ferrari, a Pirelli, a világ ellen! De Kimi (Räikkönen) sem volt ott és a McLaren pilótái sem , ez pedig csak érdekességként szerepelt. Ez a történet visszaütött a Ferrarira, az elnök és köztem ez is szóba került. A hétvégén négy sajtótájékoztatón veszünk részt, három különböző nyelven kell nyilatkozni, kettő ezek közül nem az anyanyelvem és mivel északról származom, nem beszélek tökéletesen spanyolul! Ez azt jelenti, hogy vannak hibák és félre lehet érteni bizonyos mondatokat. Arra van szükség, hogy a versenyzésre koncentráljunk, mert egységesnek kell lenni és meg kell nyerni ezt a bajnokságot. A csapat minden részének jó irányba kell haladnia és maximálisan arra kell figyelni, hogyan lehet a legtöbbet hiba nélkül kihozni az autóból."