DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Wolff: Hamilton eltökéltsége nem fog csökkeni

A Mercedes motorsport osztályának a vezetője, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton motivációja most, hogy végre megszerezte első győzelmét a csapatnál, nem fog alábbhagyni, hanem éppen ellenkezőleg, csak nőni fog az elkövetkező időszakban.

Nico Rosberg két futamgyőzelmét követően a Magyar Nagydíjon végre Hamilton is győzni tudott, amivel egyből az idei szezon egyik esélyesévé lépett elő. Wolff szerint ez pedig csak még inkább erősíti majd összpontosítását.

"Már hat hónapja ismerem őt, ő profi" - nyilatkozta Wolff az Autosportnak. "összpontosít a hétvégi futamokra és a saját teljesítményére, és szerintem eddig sem volt probléma, hogy nem nyert. A győzelem, azonban győzelem, és győzelemmel menni a nyári szünetre mindig jó. A csapat és Nico is optimista, így az általános hangulat a csapaton belül nagyon jó."



Hamilton már többször is beszélt arról, hogy milyen jól érzi magát a Mercedesnél és annak is nagyon örül, hogy szerinte a teljesítménye révén sikerült elhallgattatnia azokat a kritikus hangokat, akik óva intették őt attól, hogy a McLarent elhagyva a Mercedeshez szerződjön. "Ez egy igazán pozitív szezon a számomra" - nyilatkozta Hamilton. "Az év elején mindenki lesújtóan nyilatkozott. Mindenki arról vitázott, hogy jó vagy rossz döntés volt-e, és hogy hiba volt-e. De a csapat és én is folyamatosan, futamról futamra bizonyítjuk azt, hogy mindenki tévedett. A másodikak vagyunk a konstruktőri bajnokságban, ami komoly hajtóerő. Úgy érzem, kiváltságos vagyok, hogy én is hozzájárulhattam ehhez. Soha sem gondoltuk, hogy ilyen versenyképes pozícióban leszünk, hiszen mindkét bajnokságban lőtávolban vagyunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: