A Williams F1 Team műszaki főigazgatójának nevezték ki - mit jelent ez az új kihívás?
Először is, azt hiszem ez egy nagyszerű csapat. A létesítmények első osztályúak, sok tehetséges ember dolgozik itt és még a pályán elért eredmények nem mutatják ennek minőségét. Azt hiszem, feladatom annak kielemzése lesz, miért történik ez, meg kell tenni a szükséges változtatásokat és egy irányra koncentrálni: a teljesítményre.
Mit jelent az ön számára a Williams csapathoz csatlakozni?
Furcsa módon a minap eszembe jutatott egy jó barátom egy mondatot. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Renault-nál dolgoztam, azt mondtam, a Formula-1-ben az egyetlen csapat, ahol dolgozni szeretnék az a Williams. Hosszú időbe telt míg ide eljutottam, de itt vagyok és nagyon örülök. Néhány napot már eltöltöttem Grove-ban és az első dolog, ami megragadott, hogy mennyire örömmel fogadtak. Több, mint 500 nevet kell megtanulnom és mindent meg kell ismernem, így egy kicsit olyan a helyzet, mintha első napom tölteném az iskolában! Lenyűgözött amit láttam: a létesítmény fantasztikus; sokakról tudom, hogy nagyon jól dolgoznak és bizakodó vagyok.
Mit jelent Sir Frank Williams mellett dolgozni - akiről korábban mint legnagyobb riválisról nyilatkozott?
Frank mindig kemény ellenfél volt, de becsületesen és méltósággal versenyzett. Néha legyőztem őt, néha veszítettem ellene, de mindig nagyon tiszteltem. Nagyon izgatott vagyok, hogy egyesítjük erőinket, hogy legyőzzük ellenfeleinket.
Visszatekintve pályafutására - dolgozott több kimagasló pilótával - ki volt eddig a legérdekesebb?
A legérdekesebb nem mindig ugyanaz, aki a legkimagaslóbb és találkoztam sok olyan emberrel az évek során, akik nagyon érdekesek voltak! Mindig szerettem az összes pilótával dolgozni. Sennától, Schumacheren át Alonsóig több kimagasló pilótával dolgoztam, de ha ki kellene emelnem, akkor Michaelt (Schumacher) említeném. Nyilvánvalóan szupertehetség, sokszor úgy gondolkozik, mint egy mérnök és nagyszerű személy is, így jó helyet foglal el szívemben.
Abból amit látott, mi a véleménye a csapat jelenlegi pilótáiról, Pastor Maldonadóról és Valtteri Bottasról?
Eddig csak kívülről láthattam őket. A második grove-i napomon találkoztam velük és abból amit láttam, azt kell mondjam, mindketten nagyon elkötelezettek és elszántak a csapat fejlődése iránt. Várom már a közös munkát azt, hogy nagy sikereket érjünk el. Intelligens és elkötelezett pilóták benyomását keltették bennem, így már csak a megfelelő eszközt kell számukra átadni, hogy meg tudják mutatni tehetségüket.

Harminc éve tartó Formula-1-es pályafutása alatt különböző csapatokkal és pilótákkal ért el sikereket. 32 futamgyőzelem, négy egyéni és három konstruktőri bajnoki cím - melyik teljesítményre a legbüszkébb?
Mindig azt mondom, a legjobb versenyem a következő lesz. Nem vagyok az a személy, aki túlságosan visszatekint, de ha konkretizálni kel, akkor a 90-es évek közepén Michaellel és a 2000-es évek közepén Fernandóval végzett munkát emelnék ki, amikor több domináns győzelmet arattunk, ezekre a teljesítményekre természetesen büszke vagyok. De más szempontból a versenyzéshez nem köthető pillanatokra is büszke vagyok. Különböző csapatokat és embereket építettem fel. Nagyszerű látni, hogy azok az emberek, akik fiatalon velem dolgoztak most különböző csapatoknál vezető pozíciókat töltenek be. Természetesen szeretem mentorálni és fejleszteni az embereket.
Mit remél a Williamstől és mit gondol, munkastílusa előnyös lesz a csapat számára?
Elsődleges célom, hogy a csapatot visszavezessem a siker útjára és mindent megteszek ennek megvalósítása érdekében. Szeretném, hogy akik velem dolgoznak élvezzék a sikert és fontos alkotóelemei legyenek a Williams csúcsra történő visszajuttatásában. Időre lesz szükség kielemezni azt, hogy mi történik és javítani a dolgokon, de tőlem függ, meg tudom-e könnyíteni ezt a folyamatot.
A csapathoz a szezon közepén érkezett, az idei évben lehet még változást elérni, vagy kizárólag a jövő évre koncentrál?
Lesznek fejlesztések a szezon hátralévő részére. Koreára és az azt követő futamokra is érkeznek új alkatrészek. Ezekbe a dolgokba nem tudok beleszólni, de láthatom a fejlesztési programot. Remélem, kisebb részleteket felfedezünk a szélcsatornában, hogy az elkövetkezendő versenyeken javítani tudjunk a dolgokon és figyelem a működési oldalt is. Alapvetően sokkal inkább 2014-re koncentrálok, mivel az egy nehéz program, hosszú idő óta a legnehezebb. Az FW36 fejlesztése jól halad és azt hiszem fontos, hogy szerepet vállaljak a munkában. Azonban sokkal inkább a folyamatokba tudok beleszólni, nem a részletekbe. Remélem ez kifizetődő lesz és a csapat sikert ér el.