Miután a szezont rosszul kezdték, a McLaren saját előnyére fordította az elmúlt néhány versenyt, de a dobogós helyezésekért továbbra sem tud harcolni. Miközben Jenson Button a nyári szünet előtt elmondta, úgy érzi a McLaren futamot nyerhet az idei évben, Neale elmondta, nem osztja ezt a véleményt, mivel a csapat már a jövő évre koncentrál.
"Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, ez valódi kihívás" - mondta el Neale. "A területek, melyeken az idei autóval dolgozunk az direkt, vagy indirekt módon a 2014-es szezonra is hasznosak. A legtöbb csapat már forrásaival és tervezési részlegével a jövő évi autóval foglalkozik; majdnem augusztus derekán járunk, így négy hónap van hátra az év végéig. Sok munkát kell elvégezni a jövő évre, ezért elkerülhetetlen, hogy a csapatok egyre inkább 2014-re koncentráljanak."

Neale cáfolja Button optimizmusát, de elmondta, a McLaren reméli, további előrelépést ér el a spái fejlesztési csomaggal.
"Szeretném háttérbe szorítani a sikerre törekvést. Jenson érdeklődve figyelte, milyen fejlesztéseket végeztünk az elmúlt néhány hónapban az autóval. Hihetetlenül keményen dolgoztunk a magyar fejlesztési csomagon; nem sikerült mindent kihozni belőle, így még néhány ismeretet be kell gyűjteni és ezt a munkát Spában és Monzában folytatni fogjuk. A munka melyet végzünk nem pálya specifikus, valójában autófejlesztés. Spa fantasztikus verseny; a pilóták mindig izgatottan mennek oda és mi is szeretjük ezt a pályát, de híresen nehéz. Az időjárás előrejelzés szerint az időmérő edzés és a verseny esős lehet, így Spa trükkös és nem hiszem, hogy bárki Spába magabiztosan mehet. Úgy gondolom szenvedni fogunk az élcsapatokhoz közel, de ennek ellenére reméljük, sikerül némi előnyre szert tenni."