DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Key: Az aerodinamika a jó teljesítmény kulcsa

A Toro Rosso istálló technikai igazgatója, James Key szerint az aerodinamikai osztályuk munkája áll a csapat 2013-as erős teljesítménye mögött.

Key egy éve csatlakozott a Toro Rossóhoz, ahol a technikai igazgató, Giorgio Ascanelli helyét vehette át.

"Bár nem vagyok képzett aerodinamikai szakember, de nagyon aerodinamika-centrikus vagyok, és sok időt foglalkozom vele, mert nagyon fontosnak tartom" - nyilatkozta Key az Autosportnak. "Nyilvánvaló volt, hogy növelni kell az aerodinamikai teljesítményünket, és biztosan előreléptünk ezen a téren. Sok mindent viszünk a pályára, és sok különböző koncepciónk és ötletünk van a fejlesztés tekintetében. A sok erőfeszítés mellett a szerkezetünk is olyan, hogy tudjuk, mit akarunk elérni, és azt is, hogy hogyan tudjuk az elérni."

Toro Rosso azonban továbbra is ugyanazt az angliai Bicesterben található szélcsatornát használja, amit már évek óta, és bár ott a szabályok által megengedett 60%-os modellek helyett csak 50%-osokon tudnak kísérletezni, Key mégis elégedett a szélcsatorna eredményeivel. "Ez nem tökéletes, de előnyös, hogy nem ad rossz adatokat. Ugyanakkor nem a legmodernebb, csak 50%-os modellekhez való, ami biztosan hátrány, de annyira nem jelentős."



A csapat ugyanakkor mára már Angliában kiépített egy aerodinamikai csapatot is. Key pedig reméli, hogy a jövőben még jobban össze tudják majd hangolni az olaszországi Faenzában található gyáruk és a Bicesterben található szélcsatorna munkáját, ahol az idei évben már egy kis üzemet is létrehoztak arra, hogy a szélcsatorna modelljeik a helyszínen készülhessenek el. "80 emberünk van Bicesterben három épületben" - meséli Key. "Szépen fejlődünk és most megpróbáljuk integrálni ehhez a Faenzában található CFD részlegünket is, hogy szoros kapcsolatban dolgozzanak. Még hosszú út áll előttünk, de azt mondhatom, hogy igazán hosszú az út akkor volt, amikor csatlakoztam a csapathoz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: