Miután a hírek szerint Alonso a Red Bullhoz igazolhat, Massa szerződése pedig bizonytalan, egyre hangosabbak azok a pletykák, melyek szerint Kimi Raikkönen visszatérhet a csapathoz, mellyel bajnoki címét szerezte, amit csak tovább erősített a finn menedzserének bejelentése, miszerint véget értek a tárgyalások a Red Bull-lal - persze azóta már ennek is ellentmondanak egyes információk.
Raikkönen esetleges Maranellóba igazolását csak megerősítette Eddie Jordan minap tett nyilatkozata, akinek rendszerint be szoktak jönni a pilótafelállásokról szóló tippjei. Miután a Red Bull (legalábbis a menedzser, Robertson szerint) már nem opció, a Lotus csapatfőnöke, Éric Boullier úgy nyilatkozott, hogy Raikkönen csak a megfelelő áron maradhat a csapatnál - ezt egy brazil újságíró úgy értékelte, hogy Boullier tudja, hogy előnybe került a játszmában.

A Ferrari-kapcsolatra Raikkönen ügynöke is utalt, amikor azt hangsúlyozta, hogy a Red Bullon kívül is több lehetősége van a finnek. Ennek az átigazolásnak leginkább az mondhat ellent, hogy egyáltalán nem illik a Scuderia pilótapolitikájába két ilyen erős versenyző összezárása, s a legutóbbi hasonló kísérlet (2007-ben a McLaren részéről) is egyértelmű kudarccal zárult: "Az egyetlen pozitívuma az volt annak a katasztrófának, hogy megtanulták a leckét, milyen ártalmasak lehetnek az érdekütközések a sportban. Kimi és Fernando összeeresztése időzítette bomba lenne nehéz és kiszámíthatatlan következményekkel." Egy brazil újságíró másfelől közelítette meg a problémát, szerinte Montezemolo ezzel beismerné, hogy hiba volt Kimit elküldeni...

Végül az egyik érintett fél, a Ferrari is megszólalt: "Korábban is sokszor mondtuk már, a pilótakérdés egyáltalán nem kiemelt fontosságú" - mondta Stefano Domenicali. "A csapaton kívül sokat beszélnek a jövőről, nekünk viszont csak a jelenre és a bajnoki küzdelemre kell koncentrálnunk."
Domenicali felidézte a Magyar Nagydíj utáni szituációt is, amikor Montezemolo rendre utasította Alonsót, ami alapján sokan azt feltételezték, hogy probléma van Alonso és a csapat közt. Domenicali ezt természetesen cáfolta: "Elnökünk nyári szünet előtt szavai ösztönzésként kell, hogy hassanak, hiszen úgy szánta őket, mint egy jó családapa szavait, aki mindenekelőtt a csapatunk elkötelezettje."