DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Force India: Minden versenyen pontot kell szereznünk

A Sahara Force India előretekint a Belga Nagydíjra, a 2013-as szezon tizenegyedik versenyére.



Dr. Mallya, a néhány nehéz verseny ellenére a csapat továbbra is ötödik a pontversenyben. Mire koncentrálnak?
A szezon második felében ugyanolyan lesz a hozzáállásunk, mint az elsőben. Tudjuk, az autó mechanikailag jó és a pilóták elégedettek vele, így csak ki kell hozni a benne rejlő lehetőségeket. Az új abroncsokkal megbirkózni természetesen kihívás és erre a területre koncentrálunk, de ezzel mindenki így van. Kilenc verseny van hátra és szoros a bajnoki küzdelem, ezért fontos, hogy versenyképesek legyünk minden pályán.

Bízik benne, hogy a csapat képes lesz visszaszerezni formáját Spára?
A gumik nagyon fontos szerepet játszanak az idei évben versenyről versenyre. Silverstone-ig sikerült a gumijátékban jól teljesíteni, majd Németországban és Magyarországon szenvedtünk az új abroncsokkal. Ezt meg kell oldani és nincs rá ok, miért ne sikerülhetne. Csak időre van szükség és bízom benne, erősen térünk vissza.

Spa az a pálya, amely mindig feküdt ennek a csapatnak. Mire számít a hétvégén?
Spa az a pálya, amelyet szeretünk! Ahogyan elmondtam, az autó versenyképes minden pályán, de ha beismerem, Magyarország nem fekszik nekünk, akkor azt is el kell mondjam, Spa és Monza hagyományosan a legerősebb pályáink. Így ez egy kis morális lökést jelent, visszatérhet versenyképes pozíciónk.


Paul, milyen volt a nyári szünet?
Nagyon jó! Lehetőségem volt egy kicsit edzeni, pihenni és a családommal, valamint barátaimmal lehettem. Fontos volt ez ahhoz, hogy erősebben térjek vissza a szezon második felére. Nagyon fontos időszak lesz ez és szerettem volna a lehető legjobban felkészülni rá, teljesen feltöltődtem.

A nyári szünet előtti nehéz versenyek után készen álltok a visszatérésre?
Nem akarom, hogy ez a világbajnokság kicsússzon kezeink közül. Nagyon jól kezdtünk és nincs ok rá, miért ne tudnánk így folytatni. Legutóbb néhány lehetőséget elszalasztottunk és ez lehetőséget adott riválisainknak a felzárkózásra, de bízom a csapatban és tudom, mindenki keményen dolgozik.

Bizakodva várod a szezon második felét?
Egy olyan autóra van szükség, amely úgy működik, mint korábban. A Hungaroringen nehéz volt vezetni, de néha vannak ilyen nehéz hétvégéid. Azóta kielemeztük a korábbi versenyeket és remélhetőleg a hétvégén egy új kezdet következik. Szokás szerint jól szerepelünk Belgiumban és mindenki elszánt, szeretne visszatérni az év eleji helyzetbe, amikor az elvárások felett teljesítettünk.


Adrian, felfrissültél a nyári szünetben?
Az év során sokat utazunk, így nagyszerű egy kis csendes időszak, csak otthon lenni és pihenni. Az idő nagy részét Svájcban töltöttem és egészen sokat edzettem. Felfrissülve érzem amgam és készen állok a nagy kihívásra, mellyel a szezon második felében szembesülünk.

Mindig azt mondod, hogy Spa a kedvenc pályád, így nagyon várhatod a hétvégét...
Azt hiszem, ez a legtöbb pilóta kedvence. Valódi öröm itt vezetni és néhány jó eredményt is értem már el. A nagy sebességű kanyarok valódi kihívást jelentenek és sok előzési pont is van. Emellett az időjárás mindig változékony és bármikor eleredhet az eső.

Hogyan készülsz erre a hétvégére?
Fontos, hogy visszaszerezzük a sebességet, melyet az év elején mutattunk. Olyan pályák következnek, amelyek jobban feküdhetnek autónknak és fontos, hogy minden versenyen pontokat szerezzünk. A magam részéről készen állok arra, hogy a lehetőségeket megragadjam és segítsem a csapatot az előrelépésben. Jó emlékeim vannak Spáról és szeretnék további jó élményekkel gazdagodni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: