Ecclestone-t és a hozzá kötődő Bambino nevű offshore családi trösztöt azzal vádolják, hogy 44 millió dollár kenőpénzt fizettek 2006-ban Gerhard Gribkowskynak, a német BayernLB egykori alkalmazottjának, mely 47,2 százalék részesedéssel bírt a Formula-1-ben. Eccleszone tagadja, hogy ez kenőpénz volt, szerinte Gribkowsky megfenyegette őt, hogy értesíti a hatóságokat arról, hogy ő irányítja a trösztöt, ha nem fizet neki 44 millió dollárt.
Mivel Ecclestne az Egyesül Királyság lakosa, adóznia kellett volna a trösztben lévő mintegy négymilliárd dollár után, ha úgy találják, hogy ő irányítja azt - ezt természetesen határozottan tagadja. Ecclestone állítása szerint azért fizetett Gribkowskynak, mert a hamis vádaskodása egy hosszú és költséges vizsgálathoz vezetett volna.
Gribkowsky jelen börtönben ül, mivel Németországban bűnösnek találták adóelkerülés és vesztegetés bűncselekményében - az F1-üzlethez kapcsolódóan. Ecclestone-t tőle függetlenül vádolták meg idén júniusban a vesztegetési üggyel.

A vádirat azzal kapcsolatban nem egyértelmű, hogy Ecclestone a feltételezések szerint mikor vesztegette meg Gribkowskyt, csak annyi mond, hogy a megállapodás "2005 áprilisában/májusában" jött létre. Ecclestone ügyvédje, Sven Thomas viszont azt mondja, nincs felvétel erről a találkozóról. A vádirat állítása szerint Ecclestone annak ellenére fizetett Gribkowskynak, hogy a bankárnak nem volt akkora hatalom a birtokában, hogy jóváhagyja az eladást a CVC-nek.
A vádak szerint a CVC társalapítója, Donald MacKenzie folyamatosan azt bizonygatta, hogy a teljes érték egymilliárd dollár, amelynek eredményeképp a BayernLB által birtokolt rész eladási ára 460 millió dollár körüli érték kell, hogy legyen. Ecclestone a vádirat állítása szerint arról győzködte MacKenzie-t, hogy emelje az összeget, melynek kétmilliárd dollár összértéken kell alapulnia, következésképp a vételár közel egymilliárd dollár legyen.
Ecclestone ügyvédeinek szeptemberig kell felelniük a vádakra, ezt követően egy bíró dönt arról, szükség lesz-e tárgyalásra.